Portfolio signature

A Covid-összeomlás óta nem láttunk ilyen számokat a legnagyobb amerikai cégeknél

Portfolio
Ha az amerikai S&P 500-at nézzük, éppen most járunk a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon felénél, és az eddigi számok alapján kijelenthető, hogy továbbra is gyenge az indexben szereplő cégek teljesítménye. A FactSet heti rendszerességgel készít egy összefoglalót, amelyben a részletezi, hogyan alakulnak az S&P 500 komponenseinek bevétel-, és profitszámai, illetve hogy ezek a várakozásokhoz képest jobbak, vagy rosszabbak lettek-e. A gyorsjelentési szezon felénél az látszik, hogy a legtöbb mérőszám a hosszabb távú átlaghoz képest gyengébben alakul, és most úgy áll a helyzet, hogy járványidőszak óta először könyvelhetnek el profitcsökkenés legnagyobb amerikai vállalatok.

Verik a várakozásokat, de nem annyira, mint általában

Miközben a várakozásoknál jobb jelentések aránya az elmúlt héten változatlan maradt, a felülteljesítés mértéke (vagyis, hogy mennyivel lettek jobbak a számok, mint amit várt a piac) csökkent ez idő alatt, főként azért, mert számos nagy technológiai cég számolt be a vártnál gyengébb profitszámokról. Mindkét mutató az 5 és 10 éves átlag alatt van. Ennek eredményeképpen a negyedik negyedévre vonatkozó eredménycsökkenés a múlt hét végére nagyobb lett, mint egy héttel korábban, vagy a negyedév végén. Ha így maradna ez a tendencia, és az index 2022 negyedik negyedévére végül ténylegesen eredménycsökkenést könyvelne el, akkor az az index cégi által jelentett

első év/év alapú profitcsökkenés lesz 2020 harmadik negyedéve, vagyis a járványidőszak óta.

Összességében az S&P 500 vállalatainak 50 százaléka tette közzé legfrissebb számait múlt péntekig, 2022 negyedik negyedévére vonatkozóan. Ezen vállalatok 70 százaléka a várakozások feletti egy részvényre jutó eredményről (EPS) számolt be, ami megegyezik az egy héttel korábbi aránnyal, de az 5 éves 77 százalékos átlag alatt, és a 10 éves 73 százalékos átlag alatt van.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés