Csökkentek a technikai tartalékok
Az MNB jelentése szerint az életbiztosítási technikai tartalékok (azaz a biztosítók életbiztosítási termékek keretében kezelt vagyona) 2022 végére 2199 milliárd forintot tett ki, ami összességében 3,6%-os éves csökkenést jelent. Ebből az adatból már egyértelműen látszódhatna a gazdasági környezet életbiztosításokra gyakorolt negatív hatása, főleg úgy, hogy
- a vagyon nagyobb hányadát jelentő unit-linked termékeknél a tartalék 62,6 milliárd forinttal, 4%-os mértékben csökkent,
- míg a hagyományos életbiztosításoknál ez 19,1 milliárd forintot, illetve 3%-os visszaesést jelent.
Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy az életbiztosítási technikai tartalékok két okból változhatnak:
- egyrészt az átértékelődés (a hozamok emelkedése vagy csökkenése),
- másrészt a tranzakciók (a be- és kiáramló pénzek különbsége) miatt.
Ahogyan az majd a későbbi ábrákon megfigyelhető, a tartalékcsökkenés inkább az átértékelődéseknek tudható be, a tranzakciók tekintetében ugyanis kifejezetten pozitív évet zártak az életbiztosítások tavaly. Ez azt jelenti, hogy e mutató alapján a magyarok megtakarítási képessége nem romlott jelentősen a válság alatt sem.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!