Régen minden jobb volt?
Az új Prémium Magyar Állampapír több ponton is újszerű lesz az eddigi PMÁP-okhoz képest:
- futamideje 9 év,
- a kamatbázist az éves átlagos infláció adja, de
- az első kamatperiódus esetében fix kamat lesz (évi 9,9%), és az első kamatperiódus 1,5 évet ölel fel,
- a kamatprémium az első 2025 áprilisától 2029 áprilisáig 0,5%, majd ezután 2032 áprilisáig 1%.
Az első másfél évben tehát időarányosan körülbelül 13,8%-os hozamot lehet bezsebelni, ezzel a „csellel” pedig lehetőséget kapott az állam, hogy az idei magas inflációt (és ezzel a potenciálisan 18% feletti jövő évi hozamot) kikerülje. Ez az állam szempontjából racionális lépés, hiszen az új kibocsátások esetében több mint 8%-os kamatmegtakarítást jelenthet, legalább 2025 elejéig. A régi papírt november 28-án lehetett utoljára megvásárolni, 29-től már csak az alacsonyabb hozamot kínáló papír elérhető.
Korábban összehasonlítottuk a régi és új PMÁP kondícióit is, az eredmény magáért beszél:
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Mennyit hoz a konyhára az új PMÁP a következő három évben,
- Hány befektetési alap tudta megugorni ezt a hozamot az elmúlt három évben,
- Mi a helyzet az idei hozamokkal.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!