Portfolio signature

Felturbózták a lakástakarékokat, megnéztük, melyik a legjobb

Újra hódítanának a lakás-takarékpénztárak: az állami támogatás 2018-as megszűnését a Fundamenta évekig tartó egyeduralma után követte, majd 2023-ban több szereplő is visszatért a piacra, kihasználva a megemelkedett kamatkörnyezetet. A szolgáltatók a befizetések után most is 10-30%-os bónuszokkal kecsegtetnek, a tényleges hozam ennél azonban jóval alacsonyabb. Megnéztük, milyen termékekkel operál 2023 végén a három lakás-takarékpénztár.
Lakást vásároljak vagy állampapírba tegyem a pénzem? Mi lesz a jobb döntés 2025-ben? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, ne hagyd ki az október 9-i „Milliárdok jelenhetnek meg a lakáspiacon” című signature online klubot! Részletekért kattints!

Állami támogatás helyett bónuszok

A 2018-ban megszűnt állami támogatás hiányában mindegyik pénztár bónuszokkal operál, azaz az adott évi befizetésnek egy bizonyos százalékát hozzáadják a megtakarításhoz, így például 10%-os bónusz esetén évi 120 ezer forintos befizetéssel 12 ezer forintot csap hozzá a pénztár a megtakarításunkhoz. Ugyanakkor azt fontos tudni, hogy ez a korábbi évek befizetéseire ez már nem jár, tehát nem kamatos kamatként működik, a kiegészítés összege mindig az adott évi befizetésektől függ, a tőkétől viszont nem.

A bónuszok mértéke eltérő a különböző szolgáltatóknál, és általában a havi befizetett összegtől és a futamidőtől függnek.

  • A Fundamentánál főleg két opciónk van: a Gyarapodó konstrukció 5% és 22,5% közötti megtakarítási bónuszt ad a futamidő és a havi befizetés függvényében, míg az Otthontervező 5%-os bónusszal kecsegteti az ügyfeleket.
  • Az Erste futamidőtől függően 15%, illetve 30%-os bónuszt kínál,
  • valamint az OTP pedig szintén kétféle, 10 és 30%-os kiegészítés ad az ügyfeleinek.

A szerződés idő előtti felmondása esetén az addig megszerzett bónuszt általában elveszítjük (kivétel ez alól az Erste 8 éves konstrukciója, ahol 4 év után megkaphatjuk a rövidebb futamidőre szóló 15%-os kiegészítést). A bónusz akkor sem jár, ha nem lakáscélra használjuk fel a megtakarítást, vagy nem tudjuk azt igazolni.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés