"Változás?
Áprilisban a továbbra is gyenge gazdasági adatoknak köszönhetően megérkezett a várt korrekció, habár relatíve enyhe kiadásban. Jól tartották a piacok a szezonális trendet, így a hónap közepi alj után tudtak csak fordulni. Várakozásoktól elmaradó jelentések érkeztek több nagy amerikai technológiai cégtől is, így a Nasdaq is gyengélkedett. Az sem segített, hogy tovább tolódtak a kamatvágások Egyesült Államokban, habár eddig ezzel nem sokat törődött a piac. A hosszú hozamok is tovább emelkedtek, ennek ellenére nagyot pattantak a fémek, illetve egyes soft commodityk, pedig az eddig problémás növekedési képpel rendelkező régiókban nagy változás nem állt be, miközben ezek csak tovább emelik a második körös infláció mértékét és esélyét. Jóllehet kínálat oldali egyedi tényezők továbbra is segítik az árupiacokat, de az áprilisi emelkedés alighanem túlzó volt, főként a „jelentősebb” risk-off hangulat hiányában, ezért itt csökkentettük kitettségünket.
A hozamok emelkedésével érdemesnek láttuk nemzetközi kötvénykitettségünk emelését, ahol bár jöttek friss kibocsátások is, most inkább a duration vételben lehet fantázia. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy aligha láttuk a csúcsot a core hozamokban, így hagyni kell még némi puskaport. Azért is érdemes ebben az irányban nézelődni, mivel a vállalati kötvényfelárak tovább estek az emelkedő hozamokkal, főleg a régióban, így a sokszor kétszámjegyű osztalékhozamot nyújtó részvények már reális alternatívákat jelentenek a kockázatkeresőknek. Ezért is tartjuk továbbra is régiós részvénykitettségünket, amely továbbra is alacsony értékeltséget és javuló fundamentumokat mutat."
Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ