Parázs vita zajlik: a világ legnagyobb befektetője beszállhat a fegyverkezésbe
Befektetés

Parázs vita zajlik: a világ legnagyobb befektetője beszállhat a fegyverkezésbe

Portfolio
A világ legnagyobb, 1800 milliárd dolláros norvég állami vagyonalapjának jelenlegi etikai szabályai tiltják a befektetést a védelmi ipari vállalatokba, fegyvergyártókba, ezen szeretnének változtatni egyes norvég döntéshozók - írja a Reuters. Ám a vagyonalap védelmi ipari befektetéseit célzó ellenzéki kezdeményezés egyre kevesebb támogatást élvez a törvényhozásban. 

Az ellenzéki Konzervatív Párt és a Haladás Párt az utóbbi hónapokban kezdeményezte, hogy fegyvertártókba is befektethessen az állami vagyonalap. A kezdeményezés olyan időpontban érkezett, amikor a geopolitikai feszültségek kiéleződtek és az európai országok növelik katonai kiadásaikat.

A jegybank vezetője, amely a vagyonalapot működteti,

szintén támogatja a változtatást, mondván, hogy az etikai szempontok változhatnak a növekvő fegyverkezés és nemzetközi feszültségek közepette.

A Konzervatívok szerint már nem indokolt kizárni azokat a vállalatokat, amelyek Norvégia és szövetségesei számára kritikus felszereléseket gyártanak. A Haladás Párt pedig képmutatásnak tartja, hogy

miközben Norvégia 52 F-35-ös vadászgépet vásárol a Lockheed Martintól, a vagyonalap nem fektethet be a cégbe.

A változtatás támogatói azonban nehéz helyzetben vannak. A pénzügyminisztérium, amelyet a korábbi NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg vezet, ellenzi a módosítást. Ellen Reitan helyettes pénzügyminiszter szerint túl korai lenne az irányelvek teljes felülvizsgálata, és az etikai kritériumok változtatásának átfogó értékelésen kell alapulnia.

A pénzügyminisztérium áprilisi fehér könyvében nem is említette a lehetséges változtatást, ami jelzi, hogy nem támogatja a kérdés parlamenti megvitatását a közeljövőben.

A Centrumpárt, amelynek szavazata kulcsfontosságú lehetne, szintén ellenzi a javaslatot. Trygve Slagsvold Vedum pártelnök szerint fontos a vagyonalap körüli nyugalom fenntartása, ezért óvatosan kell eljárni.

A Zöldek is hasonló álláspontot képviselnek. Rasmus Hansson, a párt parlamenti vezetője elismeri ugyan a katonai fegyverkezés szükségességét, de nem tartja indokoltnak, hogy a norvég állami vagyonalap ebből profitáljon.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Ez is érdekelhet