Sok érv szólt mellette
Az év elején több elemzésben is foglalkoztunk azzal, hogy miért lehet nagy sztori idén a lengyel piacban. Egyrészt Donald Trump színre lépésével közelebb került az ukrajnai béke lehetősége, de ezen felül azt is látni keletett, hogy folyamatos a felzárkózás Nyugat-Európához a gazdasági fejlődésben, amit elsősorban az EU-s pénzek érkezése okozott: 60 milliárd eurót szabadított fel a blokk a helyreállítási és ellenállóképességi eszközből (RRF) és 76 milliárd euró a kohéziós alapokból, ez az éves lengyel GDP több mint ötöde, borítékolható volt, hogy mindez nagy lökést adhat a lengyel gazdaságnak.
Na meg ott van a részvénypiaci szempontból legizgalmasabb érv is: olcsó volt a tőzsde. Januárban a lengyel részvénypiac még 8 körüli P/E rátán forgott, azaz historikusan is diszkonton forgott a piac és a fontosabb, nagy piaci értékű vállalatok részvényei mind egy számjegyű szorzón kereskedtek.
Az utolsó érv bár még most is többnyire megállja a helyét (9,3-as P/E), de már egyre kevésbé szembetűnő az olcsóság, ugyanis
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!