FONTOS Úgy tűnt, hogy Trumppal eljöhet a Kánaán a nagy szövetséges számára, de aztán hatalmas pofon lett belőle
Eldőlt: bővülhet az egyik legnagyobb hazai akksigyár
Befektetés

Eldőlt: bővülhet az egyik legnagyobb hazai akksigyár

Portfolio
A Samsung SDI sikeresen lezárta tőkeemelési folyamatát, melynek során 1,19 milliárd dollár bevételre tett szert. A befolyt összeget többek között a gödi akkumulátorgyár bővítésére és amerikai vegyesvállalati projektekre fordítják - írja a Telex.

A dél-koreai akkumulátorgyártó pénteken jelentette be, hogy a közelmúltban végrehajtott tőkeemelését teljes egészében lejegyezték a befektetők, ami jelentős pénzügyi erőforrást biztosít a vállalat számára.

A Pulse dél-koreai gazdasági portál korábban arról számolt be, hogy a Samsung SDI 11,8 millió új részvényt bocsátott ki, egyenként 140 ezer won értékben.

A vállalat az emisszióval mintegy 1,65 billió won tőkebevonást célzott meg.

Szakértők szerint a részvények iránti erős kereslet egyértelműen jelzi a befektetők bizalmát az alulértékelt részvényárfolyamban, valamint a Samsung közép- és hosszú távú növekedési kilátásaiban.

A vállalat közleménye szerint a bevételből három fő területet kívánnak finanszírozni: a General Motors-szal közösen alapított amerikai vegyesvállalatot,

a magyarországi gödi akkumulátorgyár bővítését - amely vélhetően a "harmadik gyár" néven ismert beruházást jelenti -,

valamint a dél-koreai szilárdtestakkumulátor-üzemek fejlesztését.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

A piacok bosszúja: késik de nem múlik

Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A... The pos

Holdblog

Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Lakásom van, vagyonom

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet