Ugrás a homokba – 2026-tól az Art Basel megjelenik Katarban is
Befektetés

Ugrás a homokba – 2026-tól az Art Basel megjelenik Katarban is

műtárgy.com
Bázel, Miami Beach, Hong Kong és Párizs után az Art Basel Dohában, a katari fővárosban is megveti lábát. A döntés logikus következménye a globális műkereskedelemben tapasztalható földrajzi súlyponteltolódásoknak, de nem mentes a kockázatoktól sem.

Az Art Basel a napokban jelentette be, hogy 2026 februárjában megrendezi az első Art Basel Qatart. A hírnek inkább a ténye keltett némi meglepetést, mintsem a bejelentett helyszín. A globális műkereskedelem jelenleg nem túl magas fordulatszámon pörög; a vásárnaptár már eddig is túlzsúfoltnak számított, s újak létrejötte helyett inkább tradicionális vásárok megszűnéséről szóltak a hírek. Az Öböl-menti országok műkereskedelme azonban a nehéz években is „állta a sarat”. Az olajból meggazdagodott országok egy része igen komoly ambíciókkal törekszik, nyilván az „olaj utáni” időkre is gondolva, megerősíteni pozícióját a világ kulturális térképén. Teszik ezt nagyszabású múzeumi projektekkel, melyekben a nyugati világ vezető intézményeinek know how-ját is felhasználják, továbbá vezető aukciósházak, galériák és vásárok odacsábításával is. Azaz, ha már valaki új vásárban gondolkodik, akkor ez a térség logikus választásnak tűnik. A kockázatot az jelentheti, hogy az érintett térség gyűjtőköre, bármennyire is jelentős tőkével és azon alapuló ambíciókkal rendelkezik, a globális vásárok mércéjével mérve kevés lehet és a potenciális résztvevő vezető galériák sem lehetnek biztosak abban, hogy az ott megjelenő új vevők mennyire tudják kompenzálni hagyományos ügyfélkörük egy részének távolmaradását.

Az MCH Csoport, az Art Basel tulajdonosa nyilvánvalóan tisztában van ezekkel a kockázatokkal és az első nyilatkozatokban a vásár regionális fókuszára helyezi a hangsúlyt. Jelzi azt is, hogy az új rendezvény méreteiben nem is kíván versenyre kelni a cég többi vásárával – míg azokon a résztvevő kiállítók száma a 300-at is megközelítheti, itt, legalábbis kezdetben, mintegy ötven résztvevőre számítanak. Ehhez ideológiát is találtak: a gyűjtői igényekre hivatkozva nem ”rohanós”, hanem elmélyedésre, a kiállítókkal való alaposabb kapcsolatteremtésre módot adó rendezvényt terveznek. Ráadásul az Art Basel jelenléte nem korlátozódna a vásár napjaira, szó van egész éves programokról, edukációs projektekről, „új lehetőségekről a művészek, a műgyűjtők és a galériák számára” is. Kijelölték már a vásár helyszínét is; ez

az M7 Creative Hub lesz a főváros Design kerületében, a Katari Nemzeti Múzeum tőszomszédságában.

M7_in_Doha_horizontal_Courtesy_of_Art_Basel_HiRes
Az M7 Creative Hub, az Art Basel Qatar helyszíne. Az Art Basel jóvoltából

S ha már az Art Basel a térség mellett döntött, nyilván több ország is szóba jött. Hogy Szaúd-Arábiát mennyire komolyan mérlegelték, nem tudni, de a szaksajtó „hírbe hozta” őket velük. Dubai is elképzelhető választás lett volna, bár ott meg kellett volna küzdeni a térség jelenlegi legnagyobb vásárával, az Art Dubaival, aminek idei kiadásán már 120 galéria vett részt, köztük néhányan, így a Bortolami, Perrotin, vagy az Almine Rech, a legnagyobbak közül is. Hogy mi szólhatott végül Doha mellett? „Hivatalos indoklást” az MCH nem közölt, de feltehetően két dolognak volt kulcsszerepe: egyfelől a katari emír és családja művészetek melletti közismert elkötelezettségnek, aminek az adott ügyben nyilván anyagi vetületei is vannak, másfelől annak, hogy sikerült a kockázatot megosztani, azaz a projektbe két helyi partnert is bevonni. Az egyik a Qatar Sport Investments (QSI), aminek fontos szerepe volt a 2022-es labdarúgó VB Katarba hozatalában és megrendezésében. A cég, mely többek között a neves francia focicsapat, a Paris Saint-Germain tulajdonosa, a foci VB kapcsán is mutatott már érdeklődést művészeti projektek iránt; akkor 40 új, részben az ő megrendelésükre készült műalkotást helyeztek ki Doha közterein, köztük olyan sztárok műveit, mint Yayoi Kusama, Damien Hirst, Katharina Fritsch, Richard Serra és KAWS. A másik helyi partner a QC+ kreatív ügynökség, mely többek között kulturális együttműködési projekteket szervez, kiállítási koncepciókat gyárt és igen fontos szerepet játszik Katar kulturális infrastruktúrájának fejlesztésében.

A vásár szervezése jól illeszkedik a katari emír által meghirdetett Nemzeti Vízió 2030 programba, melynek keretében megépül többek között Katar állandó pavilonja a velencei biennálén a Giardiniben és 2030-ig három új, nagy múzeumot is avatnak. A művészeti projektek fő motorja az emír húga, Sheikha Al Mayassa bint Hamad bin Khalifa Al Thani, a katari múzeumi hatóság vezetője, aki programjaival és a mögöttük álló pénzzel olyan befolyásra tett szert a globális művészeti színtéren, hogy rendszeresen szerepel az ArtReview Power 100-as listáján, sőt 2013-ban őt választották a színtér legbefolyásosabb szereplőjévé. A térségből ő volt az első és tavalyig az egyetlen, aki elérte ezt a pozíciót. Az Art Basel dohai megjelenése nagy presztizsnyereség az országnak és bizonyosra vehető, hogy az uralkodó család mindent megtesz majd a vásár sikeréért.

Az MCH csoport bejelentése nem váltott ki osztatlan elismerést a nemzetközi szakmai közvéleményben. A fő kifogás, ami már a labdarúgó VB katari megrendezését is kísérte, az emberi jogok ottani helyzete, így a lakosság többségét kitevő migránsokkal szembeni megkülönböztetés, a női egyenjogúság vontatott megvalósulása, vagy az LGBTQ közösséghez tartozók diszkriminálása.

Szerző: Műtárgy.com

Címlapkép: Doha látképe. Az Art Basel jóvoltából

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

A piacok bosszúja: késik de nem múlik

Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A... The pos

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet