Az egész nemzetközi közösség és a piaci szereplők is már napok óta tűkön ülve várták, hogy milyen eredménnyel zárul az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások második fordulója. A tét nem kicsi, hiszen az eredmény évekre meghatározhatja a két ország kapcsolatát, ráadásul az itt született eredmény a többi ország számára is fontos üzenetet hordoz.
Tegnap délután aztán meg is jött a várva várt bejelentés, azonban a kezdeti piaci reakció meglehetősen furcsa volt, hiszen az amerikai indexekben igazából érdektelenséget láttunk, miközben az államkötvényhozamok emelkedésnek indultak, a dollár gyengülni kezdett. Már ez is mutatja, hogy valami nagyon nem úgy sikerült ebben a megállapodásban, mint ahogy azt a piac várta.
Emiatt érdemes megnézni, hogy mire jutottak a tárgyalások, milyen lehet a hatás a növekedésre és az inflációra és azt is, hogy ezek a fejlemények mit sugallnak a fontosabb befektetések számára.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!