Slow painting – Csáky Donát Márk kiállítása

A képek éteri tónustartományban bontakoznak ki – atmoszférikus térszerkezetekként, amelyek egyszerre hordoznak tágasságot, levegősséget és egyfajta rezignált, szűkszavú konceptualitást. E képi világban minden forma, árnyalat, ritmus és áttűnés hosszú idő alatt, többszöri mérlegelés és festői döntéssor eredményeként születik meg. Csáky festészetében nem a gesztus tobzódása uralkodik, nem az expresszív önkifejezés a cél, hanem a figyelem rögzíthető mozzanatai válnak hangsúlyossá. A képi struktúrák nem a látvány hirtelen megragadásából, hanem annak aprólékos szétszálazásából és summázásából épülnek fel.

A művek így nem egyszerűen tájakat jelenítenek meg, hanem a látás lassított, figyelő és érzékeny állapotát: egy olyan szemléleti tapasztalatot, amelyben a kép nem pusztán megjelenik, hanem fokozatosan, a nézés aktusának tematizálásán keresztül épül fel. A „festő mint néző” és a galériatérben lépdelő, figyelmes látogató között közös ritmus alakul ki – a részletekből kibomló kompozíciós logika átragad a befogadói észlelésre is.

Éppen ezért ezek a festmények – mint minden olyan alkotás, amely a médium sajátos tapasztalatait mélyíti el – ellenállnak a reprodukálhatóságnak. A legigényesebb fotódokumentáció is csupán egy vetületét képes visszaadni annak, amit a közvetlen szemlélés során megtapasztalhatunk, ki-ki a maga optikáján át. A kamera egyiránypontos fókusza képtelen követni az emberi tekintet tapogatózó, többirányú, finoman fókuszváltó mozgását, amelyben az észlelés a szédítő térbeliséghez, az elillanó időhöz és más érzéki benyomásokhoz is szervesen kapcsolódik. A képekhez való közelkerülés feltétele tehát nem más, mint az a „lágy és lassú” nézés, amely nemcsak a szemmel, de az idő bőkezűségével is olvas.

Nem véletlen, hogy Molnos Péter a kiállítást ajánló videóbejegyzésében a nemzetközi szinten is jelentkező „Slow Painting” jelensége felől kontextualizálta Csáky festészetét. Bár e fogalom – csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó asszociációs mező (slow life, degrowth, mindfulness) – az elmúlt évek során részben szlogenszerű hívószavak gyűjteményévé vált, az alkotó festői attitűdje és munkamódszere hitelesen, és a trendeken messze túlmutatóan, filozófiai mélységben testesíti meg a lassúság esztétikai és gondolati értékét.

A Nemes Galéria mostani tárlata az elmúlt években – Várvölgyön és Verőcén – készült munkák érzékeny válogatása, amelyek hű lenyomatát adják annak a festői gondolkodásnak, amelyben a távoli látvány nem háttér, hanem kiindulópont; nem tematika, hanem módszer. E képek egyszerre visszafogottak és elmélyültek, nem harsány jelenlétük, hanem finoman pulzáló belső ritmusuk hívja be a nézőt – egy olyan térbe, ahol a figyelem oszcilláló mozgása válik a valódi főszereplővé.

Nézzünk meg egy konkrét képet, hiszen ha már a kiállítás címe Leírt világ, akkor nem maradhat el a „közeli olvasat” sem. A Mulató-hegy (2023) című festményen megnyíló, hamvas tónusokba burkolózó távlatok egy, a képfelszín nagy részét beterítő, monokróm égboltbirodalom alatt kerülnek elénk. A finoman stilizált, kerekké gömbölyödő lombkoronák beleoldódnak a lágyan rétegzett tájrészletek soraiba, melyeknek mélysége sokkilométeres térérzetet kelt, őrszemként működő tekintetünk számára komoly feladatot kínálva.

A képet nézve egy sziluetten merenghetünk: mit is jelent pontosan a horizont, vagy milyen az égi és földi birodalom találkozása a csendben. Az emberi jelenlét itt-ott feldereng, de a hangsúly mégsem erre helyeződik, hiszen a táj itt nem az emberé – birtokolhatatlan, leltárba nem vehető, a Nap fénye csupán átutazik rajta. A festő így a tónusok, a kromatikus összefüggések krónikásává válik, a fény történetének rögzítőjévé. A személyes üzenetté váló fények és árnyékok pillanatnyi konstellációját a kép időtlensége menti meg.

Szerző: Tayler Patrick

Címlapkép: Leírt világ – Csáky Donát Márk kiállítása a Nemes Galériában. Forrás: Nemes Galéria

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ