
Magyar idő szerint hajnali kettő és három között izraeli repülőgépek légicsapásokat hajtottak végre az iráni nukleáris létesítmények, valamint katonai célpontok ellen. A támadásokban a Forradalmi Gárda és az iráni fegyveres erők parancsnokai is életüket vesztették. Az események jelentős hatást gyakoroltak a piacokra, a tőzsdék esnek, a biztonságos menedékeszközök emelkednek, az olajárak pedig kilőttek.
A nap egyik legnagyobb vesztesének a légitársaságok részvényei tűnnek, amelyek már tegnap is nagyot estek, miután felszállás közben lezuhant az Air India egyik Londonba tartó repülőgépe. Erre tett rá még egy lapáttal a mai globális kockázatkerülő hangulat, és az olajárak emelkedése (a Brent 5 százalékos pluszban van), ami költségnövekedést okozhat a légitársaságoknak a nyári csúcsidőszakban - bár hozzá kell tenni, hogy bevett gyakorlat az iparágban az üzemanyagbeszerzés fedezése.
- Az Air France árfolyama 6 százalékot esett;
- a Lufthansa 5,1 százalékkal került lejjebb;
- a Ryanair 3,4 százalékos mínuszba került;
- az IAG szintén lejjebb került 3,9 százalékkal;
- az IAG 4,5 százalékot esett;
- a Wizz Air 5 százalékot gyengült.
A Flightradar24 adatai szerint a légitársaságok pénteken kiürítették az Izrael, Irán, Irak és Jordánia feletti miután az utasok és a személyzet biztonsága érdekében megpróbáltak járatokat átirányítani és törölni. A tel-avivi Ben Gurion repülőteret további értesítésig lezárták, és Izrael légvédelmi egységei magas készültségben vannak az esetleges iráni megtorló csapások miatt.
Az El Al Airlines izraeli légitársaság közölte, hogy felfüggesztette az Izraelbe induló és onnan induló járatait, és néhány gépét kivonja az országból. A szintén izraeli Israir légitársaság közölte, hogy evakuálja gépeit a tel-avivi repülőtérről, amely várhatóan a hétvégén zárva marad. Több nemzetközi légitársaság is jelezte, hogy felfüggeszti a teheráni járatait, és egyelőre elkerüli az iráni, iraki és izraeli légteret.
Számos globális légitársaság már korábban leállította a Tel-Avivba tartó és onnan induló járatait, miután a jemeni húszi lázadók által május 4-én Izrael felé kilőtt rakéta a repülőtér közelében landolt.
Az iráni légteret további értesítésig lezárták az állami média és a pilótáknak szóló értesítések szerint.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Robert Fico: Ukrajna EU-s csatlakozása több lehetőséget, mint hátrányt jelentene Szlovákiának
A szlovák kormányfő az ukrán uniós tagságot támogatja, a NATO-csatlakozást azonban nem.
Forint helyett itt a dollár! Megőrültek a befektetők a magyar dollárkötvényekért, 4 milliárdot dobtunk piacra
Az indulónál alacsonyabb hozammal.
Immár biztos: a hatalmas sikerű ukrán stratégiát vethetik be a nagyhatalom ellen, milliós drónhadsereg épül
Megszületett a megállapodás.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Izraelnek szüksége van a nagy szövetséges beavatkozására.
Beépíti az EKB a klímakockázatokat a bankok tőkekövetelményébe
Ellentétes irányba haladnak a Feddel.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.