
A Regencell részvényei drámai emelkedést mutattak, miután június 2-án bejelentett 38:1 arányú részvényfelosztás hétfőn életbe lépett.
A hétfői kereskedésben több mint 280 százalékot ralizott az árfolyam.
Ma a nyitás előtti kereskedésben további 25 százalékot emelkedett a jegyzés.
A 2014-ben alapított és 2021 óta a Nasdaq-on RGC ticker alatt jegyzett vállalat piaci értéke mostanra olyan ismert cégekével vetekszik, mint a Lululemon, és meghaladja a Super Micro Computer és a Fifth Third Bancorp értékét.
A vállalat vezérigazgatója, Yat-Gai Au a FactSet adatai szerint a forgalomban lévő részvények 86,24%-át birtokolja. A cég a részvényfelosztást azzal indokolta, hogy javítani kívánja a részvények likviditását és elérhetőbbé tenni azokat a befektetők számára.
A részvények szárnyalása ellenére keveset lehet tudni a Regencell ADHD és autista spektrumzavarok kezelésére szolgáló kezeléseinek hatékonyságáról és kereskedelmi forgalombahozataláról. A Regencell üzleti modellje egy szabadalmaztatott hagyományos kínai orvoslási (TCM) formulán alapul, amelyet a vezérigazgató édesapja, Sik-Kee Au fejlesztett ki. A cég három folyékony, szájon át szedhető TCM készítményt fejlesztett ki enyhe, közepes és súlyos állapotokra, amelyek kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak.
Ezek a TCM-formulák képezik a TCM-termékjelöltjeink alapját, amelyeket az ADHD és az ASD kezelésére kívánunk kifejleszteni és forgalmazni
- olvasható a Regencell honlapján.
A legutóbbi, 2024 októberében kiadott éves jelentésében a Regencell elismerte,
hogy még nem termelt bevételt, és nem nyújtott be jóváhagyási kérelmeket a szabályozóknál a TCM formuláira.
A 2024-es és 2023-as pénzügyi években a vállalat 4,4 millió, illetve 6,1 millió dolláros nettó veszteséget könyvelt el.
Nem termeltünk bevételt egyetlen TCM-termékjelöltből sem, nem kérelmeztünk semmilyen hatósági engedélyt, nem rendelkezünk forgalmazási képességekkel vagy tapasztalatokkal, sem megadott szabadalmakkal vagy folyamatban lévő szabadalmi kérelmekkel, és lehet, hogy soha nem leszünk nyereségesek
- olvasható a jelentésben.
A cég legfrissebb, 2023. november 15-i esettanulmánya szerint 28 páciens kapott kezelést három hónapon keresztül egy második hatékonysági vizsgálatban, és javulást mutattak az ADHD és az ASD tüneteiben. Korábban a Regencell arról számolt be, hogy tizenkét Covid-gyanús vagy megerősített beteget kezelt módosított megfázás és influenza elleni TCM formulájával.
A közösségi médiában megjelent kommentek mind a kisbefektetők lelkesedést, mind a szkepticizmust tükrözik. Egy Reddit-felhasználó hétfőn azt írta, hogy a Regencell "mémcoinként kereskedik", míg egy LinkedIn-felhasználó májusban "nem tudta abbahagyni a nevetést" a cég leírásának olvasása után.
Csak májusban a részvény 1360%-kal emelkedett.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Megszakad a kormány, hogy beindítsa a gazdaság vérkeringését, erre az évtized legrosszabb adatai érkeztek
Nem hisznek a cégek a jövőben?
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen