
A munkába állás kezdetén a magyarok mindössze 15 százaléka kezelte tudatosan a pénzügyeit, és tűzött ki hosszú távú célokat is maga elé. Közel egyharmaduk próbált ugyan tudatos lenni, de konkrét tervei még nem voltak. Sokan – 22 százalék – csak a legfontosabb kiadásokra figyeltek, mint a számlák vagy a lakbér, míg 28 százalékuk egyszerűen csak elkezdett dolgozni, és hagyta, hogy a dolgok alakuljanak.
Ugyanakkor a megtakarítási szokások is változóban vannak
– állapította meg az OTP Nyugdíjpénztár felmérése. Eszerint a felnőtt lakosság kétharmadának van tartaléka. A megtakarításokon belül a rövid és a hosszú távú befektetések a legnépszerűbb formák, amelyek egyenlő arányban osztoznak az első két helyen. A harmadik helyen az ingatlan áll, a válaszadók negyede tartja ebben a tőkéjét.
A válaszadók jellemzően akkor kezdenek el félretenni, amikor stabil munkahelyük van (23 százalék), vagy amikor pénzügyi helyzetük rendeződik (19 százalék), de a családalapítás is fontos motiváció (14 százalék). A legtöbben 18 és 25 éves koruk között kezdenek el megtakarítani (38 százalék), további 20 százalék pedig 26 és 35 éves kora között.
Az egyéni megtakarítások mellett egyre fontosabb a közös életre felkészülés is. A fiatalabb generációk, különösen a 40 év alattiak, már jóval tudatosabban készülnek a közös életre. A férfiak inkább a hosszabb távú pénzügyi tervezést tartják fontosnak, a nők körében pedig kiemelkedően jellemző a közös döntéshozás fontossága. Sokan takarékoskodnak lakásvásárlásra vagy gyerekvállalásra, ami azt mutatja, hogy a hosszú távú pénzügyi tervezés egyre inkább beépül a mindennapokba. Azok, akik még nem élnek párkapcsolatban, az átlagnál fontosabbnak tartják a pénzügyi és érzelmi felkészülést is. Ezzel szemben az idősebb válaszadók visszaemlékezései alapján gyakran úgy tűnik, hogy a dolgok „csak úgy alakultak”.
A nyugdíjas kori anyagi helyzet is egyre égetőbb kérdéssé válik, háromból négy magyar fontosnak nevezte a felkészülést az időskorra. Nyugdíjcélú megtakarítással jelenleg csak a válaszadók negyede (25 százalék) rendelkezik, de másik ötöde (20 százalék) tervezi, hogy elindít egy ilyen megtakarítást.
A nyugdíjra spórolók közül minden negyedik (25 százalék) már fiatal felnőttként elkezdett félretenni,
közel harmaduk 30 évesen, míg a többség – 53 százalék – 40 éves korában kezdett el ezzel foglalkozni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Euróbevezetés: akkorát csaltak a számokkal, hogy minden statisztika torzulhatott
A konvergenciamutatók eléréséhez az állami árszabályozásokat írták át az euróövezet legújabb tagjelöltjénél.
Több mint 100 gyermeke van a tech milliárdosnak - Minden utódjának jár hatalmas vagyonából
De csak egy feltétellel.
100 milliárd euróra növelik az Európai Beruházási Bank tűzerejét
A védelmi ipar finanszírozására háromszor annyi jut, mint eddig.
Visszatért a régi harapófogóba a forint – Mi lökhetné ki innen?
Megint hetekig megfagy az árfolyam?
Hetedszerre emelt a brazil jegybank és lehet, hogy még ez sem volt elég
Makacs az infláció.
Friss felmérés mutatja: meggyengült a befektetők bizalma
Tavaly 11 százalékkal estek a külföldi befektetések a világon.
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?