
A kormány korábban beharangozott és immár az Országgyűlés által is megszavazott döntése alapján módosul az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény. Ennek lényege, hogy megszűnik az önkéntes egészségpénztárak ún. önsegélyező szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó 180 napos várakozási idő.
Ez azért jelent komoly változást, mert eddig az egészségkasszák tagjai az általuk, illetve a munkáltatójuk által befizetett tagdíjakat csak a klasszikus pénztári szolgáltatásokra – pl. orvosi ellátás vagy gyógyszerszámla fedezése – használhatták fel bármikor,
míg a rendkívül népszerű és sokszínű önsegélyező szolgáltatások esetében csak a legalább fél éve a számlán lévő pénzeket költhették el.
Az ÖPOSZ gyűjtése szerint eddig az alábbi önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozott a 180 napos limit:
- gyermekszületéssel kapcsolatos ellátások (GYED) kiegészítése
- gyermekszületés, örökbefogadás esetén egyszeri kifizetés
- gyermekgondozást segítő ellátások (GYES, GYET) kiegészítése
- nevelési-év kezdési, tanévkezdési költségek elszámolása
- felsőoktatási intézményben tanulók költségtérítése
- lakáscélú jelzáloghitel törlesztőrészletének elszámolása
- idősgondozás térítése
- temetési költség elszámolása.
E változásnak köszönhetően a tagok a korábbinál sokkal egyszerűbben, rugalmasabban, igényeikhez alkalmazkodva használhatják fel a számlájuk egyenlegét. Ez többek között a szeptemberi iskolakezdéskor is jól jön majd, hiszen a beiskolázási költségek éppúgy elszámolhatóak, mint a felsőoktatási tandíj, de a kasszák az eseti kifizetésekkel olyan élethelyzetekben is azonnali segítséget tudnak nyújtani, mint egy gyermek születése vagy egy temetés költségeinek fedezése
– mondta a döntés kapcsán Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) alelnöke, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.
Azok számára szintén jó hír az időkorlát eltörlése, akik a jelzáloghitel-törlesztésükhöz vették igénybe az egészségpénztári lehetőséget. „Immár azoknak is megéri belépni egy egészségkasszába, akiknek nincsenek jelentős, egészséggel kapcsolatos kiadásaik, viszont az önsegélyező szolgáltatás keretén belül számolnák el a lakáshitelüket. Ha ugyanis a törlesztőjüket – vagy annak egy részét – az egészségpénztári számlájukon keresztül elszámolják, amit jelenleg legfeljebb havi 43 620 forint erejéig tehetnek meg, könnyebben összejöhet az a 62.500 forint, vagyis éves szinten 750.000 forint befizetés, amellyel elérhető a 20 százalékos szja-visszatérítésre vonatkozó 150 ezer forintos plafon. Ez a következő évben megérkező adójóváírás pedig újra felhasználható az egészségpénztári szolgáltatásokra” – emelte ki Váradi Péter.
Az ÖPOSZ adatai szerint az egészségpénztári szektor szolgáltatásainak két legnagyobb tételét
az egészségügyi ellátások költségének, valamint a gyógyszer vételárának támogatása jelenti: a kiadások több mint háromnegyedét ezekre a célokra használják fel a pénztártagok.
Viszonylag kis, de dinamikusan bővülő részt képviselnek a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez igénybe vett támogatások. Ezek aránya a 2022-es 2,2 százalékról 3,1 százalékra nőtt tavaly, értéke pedig 3 milliárd forint fölé emelkedett, vagyis két év alatt megkétszereződött.
A szakember hozzátette: „A 180 napos korlát eltörlése jelentős adminisztrációs könnyebbséget jelent a pénztárak számára, emellett pedig a várakozásaink szerint még több potenciális tag kedvét hozza meg a belépéshez, vagyis még nagyobb lendülettel nőhet a kasszák jó ideje kitartóan bővülő, jelenleg immár mintegy 1,2 millió fős taglétszáma”.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Szivárognak a részletek a súlyos izraeli csapásról: "percekkel az indítás előtt semmisítettük meg a rakétaindítókat"
Az izraeli vezérkari főnök elhúzódó háborúra figyelmeztet.
A Liverpoolba igazol Kerkez Milos - Íme a magyar sztárfocista, akiért a valaha volt második legtöbbet fizettek
Újabb magyar játékos az angol bajnoknál.
Megoldhatatlan válsággal néz szembe Ukrajna, Kijev forradalmi stratégiát eszelt ki – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Putyin meglepő kijelentések sorát tette, bejelentkezett egy újabb területért
Egy követeléssel is előáltt az orosz elnök.
Irán kész tárgyalni az urándúsítási korlátokról - Ugranak a tőzsdék
Egyre nagyobbak a pluszok a piacokon.
Fellángolhat a kereskedelmi háború: a chipgyártásban mér csapást Kínára az Egyesült Államok
Tovább éleződhet a viszony a két nagyhatalom között.
Figyelmeztetés érkezett: "súlyos következménye lehet a nukleáris létesítmények megtámadásának"
Felszólalt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?