Piaci helyzetértékelés
Bár a világpolitika és a gazdasági hírek bővelkedtek feszültségkeltő eseményekben – a közel-keleti helyzet, a NATO finanszírozási kérdései, a DeepSeek megjelenése, a vámháború, és az amerikai költségvetési törvénnyel kapcsolatos félelmek mind borzolták a kedélyeket –, a részvény- és kötvénypiacok meglepően higgadtan viselkedtek. Michael Hartnett, a Bank of America vezető stratégája szerint a befektetők szemmel láthatóan sokkal inkább a jegybankok agresszív kamatcsökkentési ciklusára figyeltek, mint a geopolitikai kockázatokra.
A stratéga szerint az egyik legnagyobb pozitívum az első félévből, hogy a 30 éves amerikai állampapír hozama nem emelkedett 5% fölé, ami szintén támogatta a piacokat.
Az S&P 500 index új történelmi csúcsot ért el, ezzel már a hetedik jelentős piaci kitörést láthatjuk 1990 óta – írja Hartnett. Ugyanakkor van egy fontos különbség a korábbi trendekhez képest: most sokkal kevesebb részvény vesz részt a menetelésben. Míg a 2020-as vagy a 2013-as piaci rali idején 80-90 részvény is új csúcsra került egyszerre, most csupán 22 részvény jár a valaha volt legmagasabb szintjén. Ez azt jelzi, hogy a piacot alapvetően egy szűk elit, elsősorban a technológiai óriások vezetik.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!