
Minden műgyűjtő és műtárgybefektető árgus szemekkel figyeli, hogyan alakulnak az egyes művészek piaci árai. Ezért örvendenek nagy olvasottságnak az olyan rangsorok, melyek egy-egy időszak összforgalma, vagy legmagasabb áron elkelt tétele alapján „listázzák” a képzőművészeket. (A rangsorok csak az aukciókon elért eredményeket veszik figyelembe, hiszen teljesen esetleges, hogy az egyéb csatornákon zajló eladások nyilvánosságot kapnak-e – általában nem.) A legátfogóbb ilyen rangsor minden évben az Artprice Art Market Reportjában lát napvilágot. Ezekkel a listákkal csak egy baj van: pillanatfelvételt jelentenek és nem árulkodnak a trendekről. Ezen a problémán igyekszik segíteni az a rangsorállítási módszer, amit a Sotheby’s az ArtTactic műpiaci elemző céggel együttműködve dolgozott ki. Mielőtt ezt bemutatnánk, két dolgot fontos leszögezni: az egyes tényezők, amiket a lista összeállításánál az összforgalmon és a csúcsárakon kívül figyelembe vesznek, pontosan számszerűsíthetők ugyan, tehát kizárják a szubjektív mérlegelést, az azonban, hogy az összegzésnél a nem feltétlenül azonos fontosságú tényezőket milyen súllyal veszik figyelembe, már a lista összeállítóinak szubjektív döntésén alapul és mint ilyen, nyilván vitatható is. Azaz: ez a rangsor fontos információkkal szolgál, segíti a gyűjtők döntéseit, de nem szabad „szentírásként” kezelni. Megjegyzendő továbbá, hogy ez a lista csak a három nagy nemzetközi aukciósház eladásait dolgozza fel. Ez azonban alig csökkenti értékét, hiszen a globális piac összforgalmának meghatározó részét – különösen a „blue chip” művészek esetében – ez a három ház, tehát a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips bonyolítja, azaz egy teljesebb kitekintés legfeljebb csak apró változásokhoz vezetne a készítői által Power Rank névre keresztelt rangsorban.
A Sotheby’s és az Art Tactic elemzése öt tényezőt vesz figyelembe és csak azoknak a művészeknek a teljesítményével foglalkozik, akik a vizsgált időszakban – az adott esetben a 2024. június – 2025. május közötti 12 hónapban – legalább egy, dollárban mérve hétszámjegyű leütést produkáltak. Az öt tényező a következő:
- az adott időszakban generált összforgalom
- az eladott művek száma
- az eladott művek átlagára (ami igazából nem jelent új szempontot, hiszen az előző két adatból kiszámítható)
- a tételek árverési szereplésének sikeressége, azaz a leütési ár viszonyulása a becsérték alsó határához. Ez már egy fontos „hozzáadott érték” az elemzéshez, még akkor is, ha tudjuk, hogy a becsérték meghatározásánál az azt megadó szakemberek legjobb tudása
mellett taktikai megfontolások is szerepet játszhatnak; itthon is megfigyelhető, hogy az egyes házak nem feltétlenül azonos taktikával áraznak
- az összforgalom és az eladott tételek számának változása az előző 12 hónaphoz képest. Ez is fontos hozzáadott érték, hiszen mondjuk egy 50 milliós összforgalomnak nem ugyanaz az üzenetértéke, ha egy évvel korábban 20 milliót, vagy éppen 80 milliót fizettek az adott művész munkáiért.
A Power Rank mind az öt tényező alapján felállít egy-egy rangsort, majd a helyezési számokat összeadva alakul ki a végleges eredmény. Értelemszerűen a legalacsonyabb pontszámmal rendelkező művész kapja a „legnagyobb piaci hatalommal” rendelkező alkotó címét. A leírt eljárás azt jelenti, hogy az öt említett tényezőt egyforma súllyal veszik figyelembe, ami nyilván vitatható, de az is biztos, hogy bármilyen, az egyes tényezőket eltérően súlyozó megoldás sem találna konszenzusra a szakemberek körében.

Ha összehasonlítjuk a 2024-es naptári év aukciós forgalma alapján kialakult rangsort a 2024 június-2025. május közötti időszak Power Rank listájával, akkor lényegesen nagyobb eltéréseket tapasztalunk, mint ami a csak részben egybeeső számítási időszakkal esetleg magyarázható lenne.
A tavalyi év legnagyobb aukciós forgalmú művészei az alábbiak voltak:
1. René Magritte $312,337,360
2. Claude Monet $289,541,440
3. Pablo Picasso $223,195,610
4. Jean-Michel Basquiat $183,545,550
5. Andy Warhol $183,332,870
6. Yayoi Kusama $158,456,780
7. David Hockney $152,641,170
8. Ed Ruscha $130,424,090
9. Alberto Giacometti $115,586,060
10. François-Xavier Lalanne $106,840,420
(A nevek melletti számok az egyes művészek teljes 2024. évi, dollárban számított aukciós forgalmát mutatják az artprice statisztikái alapján.)
Itt, bár René Magritte első helye is újdonságnak számít, az igazi szenzáció a XX. századi francia szobrász és installációs művész, François Xavier Lalanne TOP 10-be kerülése. Lalanne főként különleges, extravagáns bútoraival vált ismertté, melyek iránt most, 17 évvel a halála után rendkívüli módon megélénkült a kereslet, főként az Egyesült Államokban.
A Power Rank listáján ugyanakkor az első tíz helyen az alábbi művészeket találjuk:
1. Roy Lichtenstein
2. François-Xavier Lalanne
3. Alberto Giacometti
4. Alexander Calder
5. Jeff Koons
6. Wassily Kandinsky
7. Willem de Kooning
8. Ed Ruscha
9. Christopher Wool
10. Jackson Pollock
A 10 legnagyobb forgalmú művész közül ezen a listán csak hárman, a már említett Lalanne, Alberto Giacometti és Ed Ruscha szerepelnek.

Magritte itt a 11., Picasso a 37., míg Monet és Warhol a TOP 50-be sem fért be. Ha megnézzük a Power Rank kritériumrendszerét, akkor nyilvánvaló, hogy Picasso, Monet és Warhol piaca a kiemelkedő forgalom ellenére sem túlfűtött; műveikért kevésbé folytak kiélezett licitcsaták és eladásaik összvolumene is visszaesett, míg pl. Lichtenstein, Lalanne és Giacometti piaca csúcsra jár. Utóbbi művész esetében ez még úgy is igaz, hogy májusban a Sotheby’s-nél nem talált vevőre egy 70 millió dollárra becsült bronz férfiportréja. Mindez persze főként azoknak fontos információ, akik az érintett művészek műveinek értékesítésén gondolkodnak; ők most pontosabban tudják felmérni esélyeiket. Hogy a most vásárlók befektetési szempontból jól járnak-e, ha a Power Rank élbolyához tartozó művészektől vásárolnak, nehezen kiszámítható, hiszen mire ezek a most többnyire drágán megszerezhető művek eladósorba kerülnek – az átlagos tartási idő a nemzetközi statisztikák szerint 7-9 év – a trendek akár meg is fordulhatnak.
Mint minden rangsor, a Power Rank is óvatosan kezelendő, nem több és nem is kevesebb egy, a vásárlói döntésnél mérlegelendő szempontnál. Az ilyen és ehhez hasonló rangsorok jó tájékozódási pontot jelenthetnek a gyűjtők számára.
A műtárgy.com ötödik alkalommal adja ki a magyar művészek aukciós teljesítménye alapján felvázolt rangsorát, amely a VII. Műtárgybefektetési Konferencián kerül bemutatásra.
Címlapkép forrása: A Power Rank legmagasabban rangsorolt női alkotója a brit-mexikói szürrealista művész, Leonora Carrington (1917-2011) a 16. helyen. Tavaly a Dagobert figyelemelterelései című festményének 28,48 millió dolláros árával állított fel új életműrekordot. A Sotheby’s jóvoltából
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő - Tűz alá került az orosz főváros
Dolgozott a légvédelem.
Hamarosan megbukhat az ukrán védelmi miniszter
Zelenszkij nagyon gondolkodik a személycserén.
Trump bekeményített: az ENSZ sem ússza meg az újabb szankciókat
Támadásba lendült a Fehér Ház.
Becsődölt a neves magyar utazási iroda, döntött a hatóság a kártérítésről
Kezdődhet az utasok kifizetése.
Bevásárolt a Pentagon egy amerikai cégbe - Szabályosan felrobbant az árfolyam
50%-os emelkedés, csak a mai nap.
Súlyos szintet ért el az ukrán haderő leépülése – Ha ez igaz, az összeomlás szélén lehet Kijev
Nem sok jót jósol az ukrán újságíró.
Elképesztő történet: fogta az ukrán katona a páncélost, és egész egyszerűen hazadübörgött vele
Több, mint száz kilométeres utat tett meg.
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak... Th
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
