
Scott Chonert, a Citigroup elemzője a szerdai piaci esés közben kiadott egy "Két nap már trend?" című elemzést. Az S&P 500 index a tegnapi mélypontján mindössze 1,9%-kal maradt el az előző heti rekordértéktől, de a visszaesés súlyosabbnak tűnt, mivel számos népszerű momentum-részvény – különösen a Palantir Technologies, amely két nap alatt közel 20%-ot zuhant – jelentős nyomás alá került.

A nagy kedvencnek számító technológiai és mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényektől való elfordulás miatt a Citi már kérdéseket kap az ügyfelektől a piaci nyomás okairól. Chronert szerint "két nap nyilvánvalóan nem trend, de az események indokolnak némi perspektívát".
Fontos a jelenlegi néhány százalékos visszaesést az S&P 500 áprilisi mélyponttól a közelmúltbeli csúcsig tartó 32%-os emelkedésének fényében vizsgálni. A technológiai részvényekben gazdag Nasdaq 100 ugyanebben az időszakban 45%-kal emelkedett, ami arra ösztönözte a befektetőket, hogy profitot realizáljanak a technológiai szektorban és más, lemaradó területeket vegyenek fontolóra.
Az elmúlt két nap inkább rotációs hatásra utal, mivel az ágazati teljesítmények eltérőek voltak, de a hagyományosan defenzív szektorok, mint az ingatlan, alapvető fogyasztási cikkek, egészségügy és közművek javára
- mondja Chronert. Az energia, nyersanyagok és pénzügyi szektorok szintén emelkedtek az elmúlt két kereskedési napon.
Az elemző hangsúlyozza, hogy a piac napokban látott ingadozása nem rendkívüli, és még egy 5%-os visszaesés is a "normál üzletmenet része".
Egy 10%-os korrekció valószínűleg konkrét kiváltó okot igényelne, véli, elutasítva a mesterséges intelligenciával kapcsolatos túlköltekezésről és lufiról szóló piaci pletykákat.
Az elmúlt két nap hírei nem utalnak semmi különösen figyelemreméltóra közvetlenül a fundamentumok terén.
A következő hónapokban figyelemmel kísérendő potenciális piaci katalizátorok között szerepel Jerome Powell Fed-elnök pénteki beszéde, amely Chronert szerint "nem lesz különösebben jelentős", hacsak Powell nem vesz határozottan szigorúbb irányt.
A Labor Day után a Citi TMT konferenciát tart, amelyen Chronert "általánosan pozitív kommentárokat vár a mesterséges intelligencia kapcsán". Ezt követően várhatóan szeptember közepén a Fed kamatcsökkentést hajt végre, ami segítheti a részvényeket, bár az ezt megelőző munkaerőpiaci adatok meghatározhatják a hangulatot.
Októberben kezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon. Itt Chronert óvatosabb, két fő kockázatot említve:
Az egyik, hogy a mesterséges intelligencia által érintett részvények esetében magas a mérce a további tőkekiadások és a kapcsolódó fundamentumok tekintetében. A másik, hogy a vámok a második negyedévhez képest kissé nagyobb ellenszélként jelenhetnek meg.
Ennek ellenére a Fed további kamatcsökkentései az év végéig segíthetik az S&P 500-at Chronert 6600 pontos célárának elérésében, állítja az elemző. "Volatilitás várható, de fel akarunk készülni arra, hogy vásároljunk egy jelentősebb visszaesés esetén, ha az bekövetkezne" - fogalmaz.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Hamarosan újra felszáll Amerika szupertitkos űrrepülőgépe
Rengeteg a kérdőjel a szerkezet körül.
Furcsa videó: nagyon úgy néz ki, visszatért a frontra az ukránok legendás fegyvere
Ráadásul egy komoly újítással.
Máris zátonyra futottak a béketárgyalások? - Újabb követeléssel állt elő Oroszország
Egyesek már időhúzásnak tartják Moszkva lépéseit.
Aggódhat Európa: hatalmas orosz komplexum épül a határán, az egész NATO-ra veszélyt jelent
Hamarosan bevetésre kész.
Szintet lépett az orosz állam: fokozzák a saját állampolgáraik ellenőrzését
Egyre inkább figyelik az internetet.
Lesújtó számok érkeztek: évtizedek óta nem volt ilyen szinten az erdőtüzek pusztítása Európában
Hatalmas területek váltak a tűz martalékává.
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Nagy kérdés, mit érnek el ezzel Putyinnál.
Készülhet valamire Kína: így függetlenednének még inkább az USA-tól
Bejelentést tett az ország egyik nagy AI-fejlesztője.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.