Több kortárs műtárgyat veszünk, az összforgalom mégis csökkent a nemzetközi piacon

Mielőtt belemerülnénk a számokba, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az artprice nem az – egyébként nem viták felett álló – szakmai definíciók alapján dönti el, hogy kit, illetve mit tekint kortársnak, hanem formai kritérium alapján: eszerint az 1945 után született művészek számítanak kortársnak. Ez természetesen erősen vitatható megközelítés, hiszen kizárja a 80 év feletti, adott esetben aktívan dolgozó és a szcéna egészére ma is nagy hatást gyakorló művészeket – például Gerhard Richtert vagy Yayoi Kusamát -, magában foglalhat viszont olyanokat – mint például a történetesen az eladási rangsort vezető Jean-Michel Basquiat –, akiknek pályája már hosszú évtizedekkel ezelőtt lezárult. Ugyanakkor a jelentések készítőivel szemben irreális elvárás lenne, hogy a több tízezer, aukciókon szereplő művész „kortárs” mivoltáról egyenként konszenzusra jussanak – maradnak tehát, minden gyengéjükkel együtt, a formális kritériumok. Ezek egyike az artprice által is alkalmazott születési évszám szerinti kategorizálás, míg más elemzések, például a műtárgy.com által kiadott A magyar művészek aukciós piaca című kiadvány, a kortárs művészet alatt csak az élő művészekkel foglalkoznak.

Valójában egyik módszer sem fedi le a kortárs művészeket, ha azonban a kritériumok állandóak, akkor az eredmények több éven keresztüli összehasonlítása mégis reális képet ad a piaci trendekről. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy épp a kortárs szektor az, ahol igen fontos a galériás eladások szerepe, így az aukciós elemzések, bármiképp is definiálják, mit értenek „kortárs” alatt, nem adhatnak teljes képet a piac állapotáról. (Ezzel kapcsolatban a jelentés azért annyit megjegyez, hogy „egyes, galériás körben és művészeti vásárokon végzett kutatások” igazolják, hogy a trendek ezen értékesítési csatornák esetében is hasonlóak.) És még egy bevezető megjegyzés: a statisztikák által az utóbbi egy-két évtized alatt kimutatott – főleg a tételszámot érintő – jelentős növekedés nagyobbrészt valós ugyan, de azért az artprice adatbázisának bővülése is szerepet játszik benne. Míg korábban főként csak a forgalom zömét kitevő nagy aukciósházak szolgáltattak adatot az artprice-nak, ma már sok kisebb ház is – ez igaz a magyarországi házak esetében is, melyek szintén a korábbiaknál nagyobb számban szerepelnek az artprice adatbázisában, de pl. az aukciókat kevésbé rendszeresen rendező galériák adatai nagyobbrészt még hiányoznak onnan.

Lássuk ezek után a számokat: a kortárs aukciós piac a tavalyi év második és az idei év első felét magában foglaló 12 hónap alatt 1,44 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami jelentős, 25%-os csökkenést mutat az egy évvel korábbi számokhoz és még jóval nagyobbat a 2021/22-es év 2,75 milliárdjához képest. Ez azt is jelenti, hogy a kortárs szektor, ami hosszabb ideig a növekedés motorja volt, semmivel sem teljesített jobban, mint az aukciós piac egésze. Az értékesített kortárs munkák száma ugyanakkor – különösen hosszabb távú összehasonlításban – impozáns növekedést mutat. Míg 20 éve az artprice adatbankja 15.150 kortárs munka aukciós eladását rögzítette, ez a szám tíz éve már 62.640 volt, a most tárgyalt 12 hónapban pedig – minden korábbi rekordot megdöntve és az előző évi számokat 6%-kal felülmúlva – elérte a 146.750-et. Az eladott művek száma a kortárs szektorban egyébként az elmúlt 5 évben mindvégig növekedést mutatott, aminek mértéke 5-15% között ingadozott. Az értékesített tételek száma elsősorban az amerikai és a brit piacon emelkedett számottevően. Világszerte összesen több mint 47 ezer művész alkotásai kerültek kalapács alá, közülük csaknem 36 ezernek sikerült is legalább egy eladást elkönyvelnie – közülük 6.522-nek első alkalommal. A piaci szereplők tehát gyorsan változnak; a tárgyalt 12 hónapban az eladásokat elkönyvelt művészek 18%-a új volt a piacon. Mindez a gyűjtőktől a korábbinál is nagyobb tájékozottságot, a vásárlásokra való alaposabb felkészülést igényel.

A csökkenő forgalom és a növekvő tételszám együtt nyilvánvalóvá teszi, hogy az eladott művek átlagára viszonylag jelentősen csökkent; a vizsgált időszakban a tételeknek már 85%-a kelt el – az árverőházak jutalékát is beleszámolva – 5 ezer dollár alatti áron, sőt, 60%-uk ára az ezer dollárt sem érte el. Ennek egyik okát az elemzés az online értékesítés előretörésében látja. Ezek a csatornák főleg az alacsonyabb árfekvésű művek megszerzéséhez kínálnak kedvező alternatívát és főként a fiatalabb és legifjabb gyűjtőnemzedékek számára vonzóak, melyek lényegesen magabiztosabban mozognak online környezetben. Számukra a felmérések szerint az online műtárgyvásárlás sokkal inkább az örömszerzés forrása, mintsem alaposan megfontolt befektetés, komoly várakozással a hozamok tekintetében.

A csúcsszegmensben ugyanakkor igen komoly a visszaesés, a legdrágább művek piaca főként az USA-ban és Kínában szűkült.

500 ezer dollár feletti áron mindössze a tétek 0,3%-a kelt el, igaz, ezek így is a teljes forgalom 45%-át generálták.

A jelenlegi piaci történések pozitív oldala, hangsúlyozza a jelentés, hogy akadálytalanabbá vált a piac globalizációja és a műgyűjtés világszerte a korábbiaknál szélesebb rétegek számára válik elérhetővé.

Míg néhány éve az NFT-k megjelenése volt a műtárgypiac nagy szenzációja, most a mesterséges intelligencia által, illetve segítségével létrehozott alkotások kezdenek a figyelem – és élénk viták – középpontjába kerülni. Az NFT-láz lecsengőben – hol van már 2021, amikor Beeple Everydays: the First 5000 Days című munkájáért 69,3 millió dollárt fizettek –; most az év során eladott 265 NFT együttesen 4,8 millió dollárért cserélt gazdát. Az AI ugyanakkor kezd a műtárgypiacon is egyre komolyabb szerepet játszani – nemcsak olyan művek létrehozójaként, melyeknek a Christie’s már külön aukciót is szentelt, hanem például a művek eredetiségének megállapításában is. A Christie’s aukcióját egyébként, mely a vártnál jobb eredményeket, összesen 728 ezer dolláros forgalmat hozott, heves viták és számos művész tiltakozása kísérte, főként szerzői jogi okokból. A vásárlók többsége a fiatal gyűjtői nemzedékekhez tartozott és 37%-uk most vásárolt először a Christie’s-nél.

A jelentés idén is kitér a női alkotók pozícióinak alakulására és megállapítja, hogy a trendek nem térnek el érdemben az átlagostól, azaz a visszaesés az ő esetükben is jelentős. A férfiakkal ellentétben ugyanakkor itt megdőlt az abszolút rekord; az új csúcsárat 13,6 millió dollárral május óta Marlene Dumas Miss January című festménye tartja. A dél-afrikai művésznő 16 év után szerezte vissza a legdrágább női alkotó címet; korábban, 2005 és 2009 között háromszor is rekordot döntött már. A mostani csúcsár több mint a duplája korábbi életmű-rekordjának. Ezzel együtt sem Dumas az utóbbi egy évben legnagyobb aukciós forgalmat realizáló női alkotó; míg az ő munkáiból összesen 16,1 millió dollárért adtak el, a New Yorkban élő brit Cecily Brown alkotásaiért összesen 21,1 milliót fizettek. Brown és Dumas ezzel az összesített rangsorban a 9., illetve a 11. helyet foglalják el.

A dokumentum hagyományosan a legnagyobb forgalmat bonyolító 500 kortárs, illetve 100 ultra-kortárs – azaz 1980 után született – művész rangsorával zárul. Ezek a rangsorok elsősorban a korábbiakkal összehasonlítva tanulságosak, hiszen jól kiolvasható belőlük a tendenciák, jelen esetben például a legmagasabb árszektorban tapasztalható komoly visszaesés. Az összesített listát például most is és az előző évben is Jean-Michel Basquiat vezeti, de míg legutóbb még 240 millió dollár összértékű eladások kellettek az első helyéhez, most ehhez 138 millió is elég volt. A tárgyalt időszak 15 legdrágább tételéből 8 így is az ő munkája. Nincs változás a második helyen sem, ahol a „cukiság-trend” atyjának tartott japán Yoshitomo Narát találjuk. Az 1959-es születésű művész így az élő művészek listavezetője is, legalábbis az 1945 után születettek között. A visszaesés viszont az ő esetében is jelentős: forgalma egy év alatt 70-ről 44 millió dollárra csökkent. Vannak ugyanakkor olyan művészek is, akik sikeresen dacolnak az általános trendekkel; Richard Prince például 23 millió helyett 44 millióért adott el és feljött a 8.-ról a 3. helyre. Ennél is nagyobbat lépett előre a legutóbbi években szerényebb eredményeket elért Jeff Koons, aki még mindig tartja az élő művészek abszolút árrekordját; az egy évvel korábbi 32. helyről a 4.-re lépett elő forgalmának csaknem megháromszorozásával. A teljes kortárs kategóriához hasonló negatív trendet mutatnak az ultra-kortársak is. Míg Lucy Bull, az 1990-es születésű amerikai absztrakt festőnő 9,4 millió dolláros forgalommal egy évvel korábban csak a 2. helyet tudta megszerezni, most alig több, mint 5 millió dollárral is vezetni tudja a rangsort. Míg a

TOP 100-ba egy évvel korábban legalább 218 ezer dolláros forgalommal lehetett bekerülni, ehhez most 147 ezer is elég volt.

A kortárs és ultra-kortárs művészek értékesítési rangsoraiban igen ritkán találkozunk magyar vagy magyar származású művészek neveivel. Most azonban az ultra-kortársak között ismét ott van a Londonban élő Bozó Szabolcs, akinek egy év alatt 30 műve került – csaknem kivétel nélkül külföldön – kalapács alá, melyek közül 22 kelt el, együttesen 225 ezer dollárért. Ez a 66. helyet jelenti a művész számára, szemben a két évvel korábbi 81. pozíciójával.

Mindkét rangsorban, de különösen az ultra-kortársakéban feltűnően sok a kínai művész, ami az ottani piac vitalitását mutatja, hiszen az érintett művészek nagyobbik része iránt nemzetközileg még kevés kereslet mutatkozik – de ez a helyzet is gyorsan változhat.  

Az artprice kiadványa kapcsán meg kell említeni a közeljövőben megjelenő magyar kiadványt is, amely többek között a legdrágább élő magyar művészek rangsorát fogja tartalmazni és amit a Műtárgybefeketési Konferencián mutatnak majd be november 6-án.

Címlapkép: Jean-Michel Basquiat Sabado noche című 1984-es festménye idén márciusban 8,4 millió fontért kelt el a Christie’s londoni árverésén. A Christie’s jóvoltából

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ