Előfizetői tartalom

A Concorde Alapkezelő Máltán vetette meg a lábát

Portfolio
Az év legnagyobb sztorija a befektetési piacon a hazai kamatok drasztikus csökkenése volt, amely a megtakarítási piacon jelentős vagyon átrendezést indított el. A befektetési alapok különösen keresettek voltak, a Concorde Alapkezelő is jelentős bővülést tudott vagyonban felmutatni, ma már 1 milliárd euró feletti vagyont kezelnek, amely Európában is már szemmel látható méret. A mai sajtóeseményen elmondták, hogy két évvel ezelőtt elkezdtek az alapkezelőnél azon gondolkozni, hogy mit tegyenek a nyugdíjpénztári államosítás után, az abszolút hozamú stratégiák jó teljesítménye alapján úgy döntöttek, hogy érdemes külföldön is szerencsét próbálni. Az alapkezelő Málta mellett döntött, ebben az évben már 4 alapot be is vezettek, amelytől azt várják, hogy egy idő után nemcsak magyar, hanem külföldi befektetőket is meg tudnak vele szólítani.

Az erős alapkamat-csökkentés nyomás óriási tőke áramlott a befektetési alapokba, bődületesen nagy tőke érkezett be, amelyből a Concorde Alapkezelő is részesedni tudott. Ma már ott tartanak, hogy a kezelt vagyon 307 milliárd forint volt október végén. Ez az összeg valamivel több, mint egy milliárd euró, ez egy olyan méret, amely Európában már szemmel látható, főleg...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés