Számos lélektani szint áttörését fogja ma megemészteni a piac, minden a dollárról szólt a múlt héten. A kábelt sikerül 1,82-es magasságokból egészen 1,7570-ig lenyomni, ami önmagában elegendő lett volna szenzációnak. Emellett pénteken az EUR/USD is bedobta a törölközőt, a hetet ez a pár az $1,20-as lélektani szint alatt zárta. Az NZD/USD is több, mint kétszáz pontot esett a múlt héten, a jegyzések 0,68 körül folytak a hajnali órákban. Az USD/JPY is átvitte felfelé a lélektani Y110-es ellenállást, mi marad még? A dollár a svájci frankkal szemben nem tudta még átvinni az 1,30-as lélektani szintet, azonban ha azt nézzük, hogy "más már nem nagyon maradt hátra", ez is megtörténhet még a héten. A hét fő eseményei a szerdán kezdődő G8-ak tanácskozása kínai részvétellel Skóciában, majd pénteken az amerikai foglalkoztatottsági adatok kerülnek nyilvánosságra. A legutóbbi non-farm adat noha rendkívül gyenge volt, "szokásával" ellentétesen nem mozgatta meg az árfolyamokat. Várhatóan ez nem ismétlődik meg, és ha ismét gyenge lesz a mutató, némi korrekciót eredményezhet a dollár keresztjeiben. Mai nap folyamán az európai termelői árak kerülnek terítékre, ezen az adatmentes napon inkább a múlt hét eseményeit fogja feldolgozni a piac amerikai részvétel nélkül.
A pénteki dollár rallyról. A múlt heti írásunkban kitértünk a dollár index hét végi zárásának kérdésére. Úgy gondoltuk, hogy amennyiben ismét 89,33-as szint alatt záródik a hét, az a hatodik sikertelen próbálkozást jelentené a három éve tartó dollár gyengülő trendjének utolsó ellenállási szintje ellen. Azonban az áttörés megtörtént, ami látványos árfolyam...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Előfizetés