FONTOS Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
 
Előfizetői tartalom

Itt az idő újra a forint ellen menni?

Portfolio
Az Európai Központi Bank elnöke által múlt csütörtökön tett megjegyzések a forintnál váltották ki a legnagyobb erősödést a feltörekvő piaci devizák közül az euróval szemben és a Societe Generale stratégája szerint már túlzott felértékelődésről beszélhetünk. Emiatt, illetve a fejlett piacok felől esélyes hangulatromlás miatt, taktikai alapon forint eladási, euró vételi ajánlást adott ki a bank ügyfeleinek a ma délelőtt kiküldött anyagában. Néhány órával később megjelent kommentárjában a Capital Econonics londoni elemzőcég is arra hívta fel a figyelmet, hogy kifulladhat a magyar deviza- és állampapírpiacon mutatkozó erősödési hullám és néhány hónapos távon újra 300-as eurót is láthatunk.

"Túlhúzták" a forintot az euróval szemben, mivel véleményünk szerint a 281 körüli árfolyam nem kellő mértékben veszi figyelembe a hazai, illetve külső piacok felől leselkedő veszélyeket a forint árfolyamára - állapítja meg mai anyagában a Societe Generale vezető londoni stratégája. Benoit Anne rámutatott arra, hogy a múlt csütörtöki, Mario Draghi EKB-elnök által tett...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés