Előfizetői tartalom

Ezért zuhant hirtelen a forint

Portfolio
Minden szempontból kissé túláradt az optimizmus a forintpiacon a keddi MNB kamatdöntés előtti napokban és ez volt a fő oka annak, hogy a forint csütörtökig mintegy 3%-kal esett a mindössze 0,25%-os kamatcsökkentésre - olvasható ki a jegybank által közzétett szokásos havi ábrakészletből. Természetesen a menetközben egyébként is romló külpiaci befektetői hangulat is gyengített a forinton. A túláradó forintpiaci optimizmus tényéből és a gyors korrekcióból még nem következik automatikusan, hogy tartós forintgyengülési hullám indult volna el. Az árfolyam pályája rövid távon leginkább attól függ, hogy a ma délutáni amerikai jegybankelnöki beszéd, illetve a szeptember 6-i frankfurti kamatdöntő ülés milyen üzeneteket közvetít a befektetők felé.

Amint azt már a keddi MNB kamatdöntés kimeneteléről szóló piaci felmérésünkben is hangsúlyoztuk: míg a kamatpiac felkészült egy 25 bázispontos kamatvágásra, addig az elemzők későbbre számítottak erre a lépésre (bár nem zárták ki annak mostani bekövetkeztét). A 25 bázispontos vágás nagy valószínűséggel egy monetáris tanácstag szavazatán múlt, azaz a négy külső...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái