Előfizetői tartalom

Így ütközött eddig Matolcsy és a forintpiac

Portfolio
December közepe óta összesen hét alkalommal tett utalást a magyar monetáris politikában szükséges lépésekkel, változtatásokkal, irányokkal kapcsolatban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ebből az első öt alkalommal forintgyengülést, míg a hatodik alkalommal erősödést váltottak ki az utalások (a tegnap elhangzott hetedik alkalom óta nincs lényeges árfolyam elmozdulás). Az ellentétes forintpiaci reakciók nem véletlenek, hiszen az üzenetek tartalma is lényegében ellentétes volt egymással. Az első öt alkalommal ugyanis az erőteljes, agresszív monetáris politikai beavatkozás, esetlegesen a monetáris finanszírozás, lehetőségét is magukban hordozták az üzenetek, míg a hatodik nyilatkozat ezt a megoldást egyértelműen elutasította. Amint tegnapi elemzésünkben rámutattunk: éppen ez volt az az egyik ok, ami miatt nem épültek ki eddig jelentős, forint gyengülésre játszó pozíciók a külföldiek körében.

A nemzetgazdasági miniszter a márciusi jegybankelnök-váltás és a monetáris politika szükséges irányáról először tavaly december 15-én beszélt. Akkor többek között úgy fogalmazott, hogy jövő tavasztól az új jegybanki vezetéssel stratégiai szövetség megkötésére készül a kormány, illetve azt mondta, hogy "Egyetlen dolog hiányzik: a bankrendszer segítse a kormányt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés