Előfizetői tartalom

Nap végi forinthajrá - Itt a fordulat?

Portfolio
Ma délig 1,5%-os eséssel a 230-as szintig jutott a forint a dollárral szemben, ami az öthavi forintmélypont mellett azt is jelentette, hogy a világ összes fontosabb feltörekvõ piaci devizája közül a magyar fizetõeszköz szenvedte el a legnagyobb esést. Ez tehát jól mutatta, hogy a Fed tegnap esti döntése nem nyugtatta meg a feltörekvõ piacokat. Az euróval szemben újabb kétéves mélypontra (312,5), a svájci frankkal szemben másfél éves mélypontra (255,5) zuhant a forint délelõtt. Kora estére viszont szép erõsödésre volt képest, miközben a világban is némiképp javult a hangulat. Az állampapír hozamaink is jelentõsen emelkedtek és figyelmeztetõ, hogy a piacok intenzív jegybanki kamatemelést kezdtek beárazni a forint esése láttán. Gerhardt Ferenc MNB-jegybankár a Portfolio.hu-nak nyilatkozva azt mondta, hogy nem tud érdemben hozzátenni a Matolcsy György által tegnap elmondottakhoz (aki 307-es eurónál arról beszélt, hogy lehet még némi mozgástér a kamatcsökkentésre). Holnap nemzetközi konferenciát tart az MNB, amelynek keretében többek között Matolcsy György és Orbán Viktor is felszólal.Fontosabb részletek A kínai gazdaság lassulásával, illetve a Fed eszközvásárlási programjának lassításával kapcsolatos hatások eleve nyomasztják a globális befektetõi légkört, így a feltörekvõ piacokat is Emellett több feltörekvõ országban feszült a belpolitikai helyzet és nagy a külsõ forrásokra való ráutaltság, mindez pedig rendkívül sérülékennyé teszi õket Magyarországra utóbbi két tényezõ nem igaz, de rendkívül alacsonyra süllyedt a forint kamattartalma, ami olcsóvá teszi az annak gyengülésére játszó pozíciókat (éves szinten kb. 2,3%) Sorra kamatot emelt a napokban több feltörekvõ piaci jegybank, de még így is tovább gyengültek a saját devizáik Lehet, hogy egyes piaci szereplõk felbátorodva a máshol kikényszerített jegybanki kamatemelésen, Magyarországon is megpróbálkoznak ezzel a forint gyengítésén keresztül Eközben idehaza a további vágás lehetõségére utalt tegnap a jegybankelnök, illetve a felduzzadó jegybanki mérlegfõösszeg (Növekedési Hitelprogram) miatt vonakodhat kamatot emelni az MNB Pleschinger Gyula tegnap azt mondta, hogy a jegybank figyeli a piaci mozgásokat a kamatdöntéseinél, míg Rogán Antal szerint csak a szokásos januári forintingadozásról van szó Gerhardt Ferenc MNB-jegybankár ma nem kívánta módosítani a Matolcsy által elmondott üzeneteket 16-41 bázisponttal többhavi csúcsokra ugrottak ma a magyar állampapír hozamok és a kamatemelésre felkészülés egyik jele (kb. 70 bp 3 hónapos távon), hogy a rövidebb hozamoknál volt a nagyobb változás A technikai elemzés eszköztára napközben még további forint esést valószínûsített, de a nap végére bekövetkezett forinthajrá miatt rövid távon inkább forinterősödésre van nagyobb esély A Societe Generale ma 330 közeli célárral forint short ajánlást adott ki arra számítva, hogy az MNB úgysem emel kamatot a választásokig

2014. január 30. 20:48 Újra 309 felett a forint Az esti órákban ismét kisebb gyengülési hullám bontakozott ki a forint piacán, az euróval szemben újra a 309-es szint fölé araszolt az árfolyam, jelenleg a 309,2-es szinten tartózkodik. ...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái