Kezd visszatérni a dollár ereje
Deviza

Kezd visszatérni a dollár ereje

Portfolio
Az elmúlt kereskedési napok alapján úgy tűnik, hogy az euró menetelése elakadt, a dollár a mélyrepülésből pedig kezd talpra állni. A forint az euróval és a dollárral szemben is féléves csúcsa közelében mozog, de utóbbival szemben esélyes, hogy rövidesen lefordul erről. A brit és az amerikai részvénybefektetők ma pihennek, így ez kihathat ma az egész világra a kereskedési aktivitást és a piaci mozgások méretét illetően: csendesebb kereskedésre van kilátás.
Az elmúlt kereskedési napok grafikonja alapján úgy tűnik, hogy elakadt az euró menetelése a dollárral szemben 1,1250 körül, ma reggel a jegyzések 1,12 alatt mozognak, de még az 1,1130-as támasz szint felett jár a kereskedés.

Kezd visszatérni a dollár ereje
Mivel az euró/dollár súlya több mint 60%-os a dollárindexben, így nem véletlen, hogy a dollárindex szenvedése is megállt, az emelkedés jelei látszanak, de az intenzív erősödés előtt még komolyabb akadályok tornyosulnak 99 körül.

Kezd visszatérni a dollár ereje
A Fed lassabb kamatemelési pályájával kapcsolatos piaci várakozások jót tettek a feltörekvő piaci devizák között a forintnak is, és részben ez segítette a 307-es szintig, féléves csúcsra erősödni az euróval szemben a múlt hét közepére. Azóta is ennek az erősebb szintnek a közelében stabilizálódott, ma reggel 308 körül járnak a jegyzések a bankközi piacon.

Kezd visszatérni a dollár ereje
A forint ereje és a dollár korábban látott szenvedése együtt oda vezetett, hogy a dollár/forint jegyzések egészen 274-ig süllyedtek múlt hét közepére (féléves forintcsúcs), de azóta itt a dollár újraéledő ereje miatt a jegyzések 276 közelébe visszaemelkedtek.

Kezd visszatérni a dollár ereje
Amint reggeli heti makroelőzetesünkben már jeleztük: munkaszüneti nap miatt ma az Egyesült Államokban, és az Egyesült Királyságban is szünnap van. A lényegesebb makroadatok sora így csak holnaptól kezdődik:

Kezd visszatérni a dollár ereje
Címlapkép forrása: AFP Daniel Leal-Olivas
A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
forint191231