Féléves mélypontról ugrott vissza a forint
Deviza

Féléves mélypontról ugrott vissza a forint

Portfolio
A délutáni bankközi piaci kereskedésben átmenetileg új féléves mélyponton is járt a forint az euróval szemben 313 közelében, de aztán estére újra lendületbe jött. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a térség sérülékenyebb devizái szárnyaltak ma, és egy technikai alakzat is a forint "malmára hajtotta" a vizet.
Az euró/dollár árfolyam ma alig mozdult, 1,1770 körül ragadt, a forint azonban gyengülni kezdett délelőtt és délután 3 óra körül 312,9 körül is voltak eurókötések, ami új féléves forint mélypontot jelentett. Aztán ahogy a külföldi részvénypiaci hangulat is javult és a régiós devizák is szárnyalásba kapcsoltak (a líra-rand párosra és a rubelre értjük ezt), a forint is elkezdett erősödni. Estére újra 312 alá bukott az árfolyam.

Féléves mélypontról ugrott vissza a forint


Féléves mélypontról ugrott vissza a forint


Féléves mélypontról ugrott vissza a forint
A forint erősödésében a régiós hatások mellett annak is szerepe lehetett, hogy egyelőre még kitarthatott az a technikai alakzat (szűkülő háromszög), ami eddig visszatartotta a forintot a nagyobb gyengüléstől. A mai visszaerősödéssel jókora kanóc jelent meg a napos gyertyán, ami akár a következő napokban is forinterősödés felé mutat.

Féléves mélypontról ugrott vissza a forint
A jelek szerint működik a technikai elemzés a dollár/forint árfolyamnál is: itt az emelkedő trendvonal és a 200 napos mozgóátlag is "fogja alulról" az árfolyamot, azaz a forintgyengülés felé tereli a kurzust.

Féléves mélypontról ugrott vissza a forint
Címlapkép forrása: MTI Veres Nándor
orban viktor uj kozep-europa
élelmiszer étel getty
67-es gyors ut
dpd csarnokepulet market epito
recept kivaltas patika
vodafone birsag gazdasagi versenyhivatal
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
500 forint shutter