Tombol a hiperinfláció, szabadesésben az árfolyam
Deviza

Tombol a hiperinfláció, szabadesésben az árfolyam

Portfolio
Venezueláról valószínűleg minden nap lehetne írni egy esettanulmányt, hiszen az ország szinte követhetetlen tempóban esik szét, az emberek éheznek, a modern értelemben vett gazdaság szinte teljesen megszűnt létezni. Nem csoda, hogy a bolivar újabb és újabb mélypontra zuhan a dollárhoz képest.
Ma egy dollárért már 202 ezer bolivart kellett adni a feketepiacon, ami azt jelenti, hogy a havi minimálbér 4 dollárra csökkent a világ legnagyobb olajvagyonán csücsülő (de azt kitermelni már képtelen) országban. Persze ez a 4 dollár értelmezhetetlen egy olyan országban, mint Venezuela, hiszen a pénzrendszer összeomlott. (Talán az mégis jellemző, hogy néhány hete ez az érték még 7 dollár volt.) Áruhiány, nyomor, sőt az éhhalál is mindennapos a kommunisták által tönkretett országban, ahol elképzelni is nehéz, hogyan és mikor lesz ebből talpraállás.

A hiperinflációval párhuzamosan a dollár értéke a feketepiacon egyre magasabbra szökik. A valóság tagadásának szomorú példája, hogy miközben az év eleje óta a dollár árfolyama 100 ezer bolivarról 200 ezerre szökött fel, addig a hivatalos árfolyam a Bloomberg szerint még mindig 10 bolivar/dollár. Júliusban a feketepiaci árfolyam még "csak" a 10 ezres szinten állt.
Frankfurti tőzsde
kórház
mcdonald's logo
Boeing
cimlap_Hernadi
orbánviktordonaldtusk
DBZOL20200106014
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
forintdevizaárfolyam