Gyengül a dollár, erősödik a font a szavazás után
Deviza

Gyengül a dollár, erősödik a font a szavazás után

Portfolio
A délelőtti inflációs adatok érdemben nem mozgatták meg az árfolyamot, dél körül azonban hirtelen gyengülni kezdett a forint, késő délutánra pedig az euróval szembeni jegyzések a 323-es szint fölé emelkedtek. Estére a Brexit-szavazás hozott izgalmakat a piacokra.

Tartja erejét a font

A szavazást követően összeszedett előnyét tartja az angol font az amerikai dollárral szemben. Ennek okáról és a piacokon várható rövid távú mozgásokról itt és itt írtunk részletesen.


Pattan az angol font

A szavazásra azonnal erősödéssel reagált az angol font, az amerikai dollárral szembeni jegyzések az 1,28-as szint fölé emelkedtek néhány perc alatt.


Gyengül a dollár

A Brexit-megállapodás leszavazását követő percekben a dollár gyengült az euróval szemben, ami a kockázatvállalási hajlandóság erősödésére utal.


Újra gyengül az esti órákban a forint



Ez már egyhavi mélypont a forint esetében

Legutóbb az euró ellenében december közepén járt ilyen magasságban a kurzus, ahogy a lenti chartról leolvasható:


Klikk a képre!

324 felé közeledünk



Esnek a magyar kötvényhozamok

A hazai kamatemelési várakozások mérséklődésére utal az is, hogy az elmúlt napokban látványosan csökkent a magyar 10 éves államkötvény hozama. Múlt kedden még 2,96% volt a referenciahozam, szerdára ez 2,68%-ra mérséklődött. Ezalatt az idő alatt az 5 éves referenciakötvény esetében 23 bázispontos hozamcsökkenés következett be.

323 felett tanyázik a forint



Kitört a forint árfolyama

Már hetek óta egy szűk sávban ingadozott a forint euróval szembeni árfolyama, ma azonban hirtelen gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, ennek következtében pedig fontos technikai szintet vitt át. Ez növeli az esélyét annak, hogy a jövőben további gyengülést láthatunk majd. Tovább a cikkhez

A dollárral szemben is gyengélkedik a hazai fizetőeszköz



Tovább esik a forint

Már 323 közelében jár az euróval szemben.


Hirtelen gyengülni kezdett a forint



Meg sem rezdült a forint az inflációs adatra

Mivel a Portfolio konszenzusában szereplő 2,7%-os lett az év/év alapú inflációs adat tavaly decemberre a KSH adata szerint, így a forint meg sem rezdült: 321,6 körül ragadt az euróval szemben. közben a dollár elkezdett erősödni az euróval szemben, így a dollár/forint jegyzések 280,7-ig emelkedtek.


Fontos szint közelében a forint, közel állhat a kitöréshez

Tegnap a 321-es szint áttörésével próbálkozott a forint az euróval szemben, sikertelenül. A 321-nál húzódó erős támasz már sokadik alkalommal gátolta meg a forint erősödését az elmúlt hónapokban.



Fontos szint közelében a forint, közel állhat a kitöréshez

A fenti ábrán látszik, hogy technikailag nagyon beszűkült a mozgástér a forint előtt, miután hetek óta gyakorlatilag csak oldalazik az árfolyam, egy szűk, 3 forintos sávban. Ráadásul a 200 és az 50 napos mozgóátlag is kezd összezárni, ami tovább bonyolítja a képet. Ilyen helyzetben figyelni kell az olyan piaci hírekre, amelyek potenciálisan kitörést idézhetnek elő az árfolyamban. A 9 órakor érkező KSH-s inflációs adatra, illetve a 11 órakor az MNB által publikálandó inflációs mutatókra érdemes lesz kiemelten figyelni.

A dollárral szemben jelenleg a 280-as szint közelében tartózkodik a forint, miután január végén visszatesztelte a korábban támaszként szolgáló emelkedő trendvonalat, erről lepattanva pedig erősödni tudott.



Fontos szint közelében a forint, közel állhat a kitöréshez

Az euró-dollár kurzus az utóbbi hetekben - nagyrészt a Fed kamatemeléseinek kiárazódása miatt - fokozatosan felfelé mozdult el, jelenleg az 1,147-es szint környékén mozognak a jegyzések.



Fontos szint közelében a forint, közel állhat a kitöréshez
brexit0115
bitcoin automata shutter
gáztározo0921
klima0921
shutterstock_1424418242
szaudarábia0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
shutterstock_1488477983 (1)