Deviza

Nem kímélik az argentin pesót

MTI
Jelentősen gyengült az argentin peso a dollárhoz képest kedden is, immár a második egymást követő napon, miután a piacokat erősen felkavarta, hogy az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson súlyos vereséget szenvedett a liberális gazdaságpolitikát követő köztársasági elnök, Mauricio Macri a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fernández volt kormányfővel szemben.
A peso 4,29 százalékkal gyengült kedden a dollárral szemben, záráskor 55,57 pesót kellett adni egy dollárért. Előző nap, hétfőn 15 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést az argentin fizetőeszköz, de minden idők mélypontját, 30 százalékos mínuszban érte el a peso, amikor is egy dollárért 65 pesót kellett adni.

A jegybank hétfő óta 255 millió dollárt adott el, hogy támogassa a pesót.

A Buenos Aires-i tőzsde irányadó mutatója hétfőn 37,93 százalékos mínuszban zárt, de kedden már 10,22 pluszban, 30 344,56 ponton fejezte be a kereskedést.A vasárnap tartott előválasztáson a balközép peronisták elnök- és alelnökjelöltje, Alberto Fernández és Cristina Fernández de Kirchner 47,65 százalékkal győzött, míg a Mauricio Macri és Miguel Angel Pichetto alkotta duó 32,06 százalékkal a második helyre szorult. A vártnál nagyobb, 15 százalékpontos különbség azt jelzi, hogy Macrinak gyakorlatilag nincs esélye győzelemre októberben.
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
esport
Május 6-án indul az új Takarékbank
kindzsongundonaldtrump
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
forinteuroarolyambankjegy