forint200124
Deviza

Erősödik a forint, a jegybank üzeneteire vár a piac

Portfolio
A hétfői nagy forinterősödés után ma elsősorban az MNB kamatdöntésére, illetve az azt követő közleményre figyelhetnek a befektetők. A jegybanki üzenetek eldönthetik az irányt rövidtávon: további kapaszkodás vagy vissza a történelmi mélypont felé?

Az MNB-re vár a piac

Erősödésbe kapcsolt a forint miután kiderült, hogy délután 3 órától sajtótájékoztatót tart az MNB elnöke és alelnökei. A konkrét bejelentések még nem ismertek, de a jelek szerint a piac inkább szigorítást vagy szigorú hangvételt vár a Monetáris Tanácstól. Most 366-nál jár az euró jegyzése, ami 0,05%-kal alacsonyabb a tegnapinál. Közben a lengyel zloty 0,3%-kal, a cseh korona pedig 0,5%-kal gyengült, vagyis a forint egyértelműen felülteljesítő.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Megszólal az MNB teljes vezérkara a mai kamatdöntés után

Délután három órától sajtótájékoztatót tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és alelnökei – derül ki a kiküldött meghívóból. Egyelőre nem tudni, mi az esemény apropója a Monetáris Tanács döntése után.

Tovább a cikkhez

Megint 367-nél az euró

Kedd délelőtt gyengülésnek indult a forint, már 367-nél jár ismét az euró jegyzése, ami 0,2%-kal magasabb a tegnapinál. A dollár 308,6 forintba kerül most.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

A magyar deviza botladozása ismét a dollár erősödésével köthető össze, az euró-dollár jegyzés 1,19 alá esett, ez 0,3%-os dollárerősödést jelent. Ebben a környezetben pedig a lengyel zloty és a cseh korona sem tudja tartani magát, a forinthoz hasonlóan gyengülnek.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Ma az MNB üzenetei dönthetik el a forint sorsát

Kedd reggel 366,3 körül járt a forint az euróval szemben, ez szinte hajszálra megegyezett a hétfő esti árfolyammal. Tegnap érezhetően erősödött a magyar deviza, így sikerült kicsit eltávolodnia a történelmi mélypontjától, melyet a múlt héten vészesen megközelített. Ma egyértelműen az MNB kamatdöntésére figyelnek a befektetők, a jegybank kora délután publikálja a Monetáris Tanács döntését. A kamatok várhatóan nem változnak majd, délután háromkor viszont jön a közlemény, valamint a friss GDP- és inflációs előrejelzés. A legfontosabb kérdés talán az lesz, hogy az MNB tesz-e utalást a rekordszint közelébe gyengült forintra, mint inflációs kockázatra, megpróbál-e erős üzenetet küldeni a piacnak. A

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

A forint versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális elmozdulással kezdték a napot. A feltörekvő piacokon a török líra a hétfői hatalmas zuhanás után egyelőre nem esik tovább, 0,2 százalékot javított a dollárral szemben, míg a dél-afrikai rand hasonló mértékű gyengüléssel kezdett.

Egyelőre az euró-dollárban sincs nagy elmozdulás korán reggel, most 1,1927-nél jár a jegyzés, ami megegyezik a tegnap estivel. Az utóbbi hetekben a dollár erősödése is a forint ellen hatott, részben emiatt esett majdnem történelmi mélypontra a magyar deviza. A japán jen 0,1 százalékkal erősödött a dollárral szemben, míg az angol font minimális gyengüléssel kezdte a napot.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Címlapkép: Getty Images

frankfurt
szíria háború
Budapesti Értéktőzsde
vakcina választás vakcina
usaorosz
gery neville

Alapblog Soha ilyen jókedv!

Ilyet még nem látott a világ, az Egyesült Államokban olyan ütemben oltanak, hogy a vállalatok beszerzési menedzserei...

Kasza Elliott-tal Tesla

Tegnap élesedett a pár napja berakott eladási megbízásom 780-on, rögtön nyitás után. Majdnem elérte a csatornatetőt...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni!
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
london nagy britannia city