forint bankjegy getty stock
Deviza

Tovább csúszik a lejtőn a forint vagy magára talál?

Portfolio
Az elmúlt pár napban 360 fölé gyengült a forint az euróval szemben, bár ennek inkább csak lélektani jelentősége van. A történelmi mélyponttól továbbra is biztonságok távolságra vagyunk, az viszont szokatlan, hogy a dollár gyengülése mellett sem tud magára találni a magyar deviza.

Kedd reggel 361 közelében járt a forint az euróval szemben, ez minimális elmozdulást jelentett hétfő estéhez képest. Az utóbbi napokban hosszabb idő után gyengült vissza a 360-as lélektani határ fölé a magyar deviza. Kérdés, hogy innen a következő időszakban merre indul majd, folytatódik a most kezdődött gyengülés, vagy visszafordul a forint. A dollárral szemben most 299,7-nél járunk, míg az angol font 419 forintba kerül.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

A forint régiós versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is stagnálással kezdte a napot az euróval szemben. Közben a feltörekvő piacon a török líra 0,3%-kal gyengült a dollárral szemben, a dél-afrikai rand pedig alig mozdult reggel.

A dollár tovább gyengült, ami mellet meglepő a forint és a többi feltörekvő deviza relatív rossz teljesítménye. Az euró-dollár jegyzés most 1,206 körül jár, ami újabb 0,2%-kal magasabb a hétfői árfolyamnál. A japán jen közben 0,25%-kal gyengült a dollárral szemben, míg az angol font stagnálással kezdte a napot.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Címlapkép: Getty Images

frankfurt
görög santorini getty stock
Procida Olaszország sziget
mcdonalds gyorsétterem
london_shutter-20170512
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
pf_forint_10000_768x434px_getty-20200823