Előfizetői tartalom

Megfejtettük a forint erősödésének titkát: durván kitáraztak a támadók az év elején

Rég láttunk olyat a forinttól, mint most az év elején: nagy lendülettel kezdte 2022-t a magyar deviza. Főleg úgy, hogy tavaly decemberben hiába jöttek jó hírek, azokra nem tudott érdemben erősödni. A váratlan megtáltosodás okát megvilágítja az MNB most megjelent friss ábrakészlete, a jelek szerint komoly fordulat állt be a pozícionáltságban.

Nagyot ment a forint az év elején

Komoly erősödéssel kezdte a 2022-es évet a forint, a tavalyi 370-es záróárfolyam után januárban már 355 körül is járt a jegyzés, de még az utóbbi napok 360 körüli árfolyama is majdnem 3%-os erősödést jelent idén. Talán szokatlan lehetett a nagy lendület az év elején, hiszen decemberben épp az volt a helyzet, hogy hiába jöttek megnyugtató hírek, a magyar deviza nem tudott magára találni, majd most szinte különösebb ok nélkül lódult meg.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ráadásul a forint nem csak hogy erősödött, de érezhetően felülteljesítő is volt, főleg január első felében. Jelenleg az év eleje óta mutatott majdnem 3%-os javulása jóval magasabb a lengyel zloty 0,4%-os és a cseh korona 1,6%-os felértékelődésénél. De a teljes feltörekvő piacot nézve is kifejezetten jó hónapot zárhat a forint.

Mi áll a nagy erősödés mögött?

Nagyjából eddig is sejthető volt, mi mozgatta a forintot az év elején:

Mi történt a forinttal?

  • Begyújtotta a rakétákat a magyar deviza
  • Hirtelen hinni kezdtek a befektetők az erősödésben
  • Évek óta nem láttunk ilyet

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés