forint pénzköteg bankjegy
Deviza

Már 380-ig gyengült a forint, újra erősödik a dollár

Portfolio
A forint egyelőre alig mozdult hétfő reggel az euróval szemben, azonban a dollár piacán már látszik, hogy további erősödés jöhet. Ez pedig a forintnak rossz hír lehet. Ráadásul szerdán jön a Fed kamatdöntő ülése, ami további muníciót adhat az amerikai devizának.

Megint erősödik a dollár

A forint gyengülése megint a dollár erősödésével párhuzamos, az euró-dollár lassan megint 1,05-nél jár, ami 0,4%-kal alacsonyabb a péntek estinél.

Már 380 felett is járt

Az utóbbi percekben 380-ig gyengült a forint, ami már majdnem fél százalékos esést jelent péntek estéhez képest.

Kicsit gyengül a forint

Délutánra 379 fölé emelkedett az euró jegyzése, ez 0,25%-kal magasabb a pénteki jegyzésnél. A régióban a forint versenytársai is hasonló gyengülést mutatnak.

Továbbra is a dollár árfolyama mozgat mindent a devizapiacon

Hétfő reggel 378,3 körül járt a forint az euróval szemben, ez minimális elmozdulást jelentett péntek estéhez képest. Az utóbbi egy hétben 1,6%-kal gyengült a forint jórészt a dollár szárnyalásának köszönhetően, az amerikai deviza ötéves csúcsa ugyanis rossz hír a kockázatosabb feltörekvő piaci devizák, így a forint számára is. Várhatóan a következő napokban is az euró-dollár árfolyam alakulása határozza majd meg az általános piaci hangulatot. Főleg úgy, hogy a hét közepén jön a Fed kamatdöntő ülése, melyen várhatóan felgyorsítja majd a kamatemeléseket a jegybank, így további muníciót adhat a dollárnak. Hétfő reggel a dollár-forint árfolyam 359,6 körül járt, míg az angol font 451,4 forintba került.

A forint versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimálisan mozdult. A feltörekvő piacon a török líra 0,1%-kal gyengült, az orosz rubel pedig stagnálással kezdi a hetet.

Annyi szó esett már a dollárról, mely az utóbbi hetekben komoly szárnyalást mutatott. Egy hónap alatt majdnem 5%-kal erősödött az euróval szemben, a múlt hét második felében 1,05 alatt is járt a jegyzés, amire öt éve nem volt példa. Hétfő reggel 1,0524-nél jár a jegyzés, ami ismét 0,2%-os dollárerősödést jelent péntekhez képest. A japán jen 0,4%-kal gyengült az amerikai devizával szemben, míg az angol font 0,2%-ot veszített.

Címlapkép: Getty Images

ukran falu
orosz ukrán háború zászló
tankol_draga

Holdblog Nem kell a techpapír

Ilyen is régen volt. 2006-ban. A Merrill híres alapkezelői felmérése szerint most jött el az az időszak, hogy újra...

Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
tizezer forint bankjegy