forint
Deviza

Jelentősen erősödik ma a forint az olajembargós hírek hatására

Portfolio
Korán reggel még kivárás jellemezte a devizapiacokat a Fed esti kamatdöntő ülése előtt, majd az Európai Bizottság hatodik szankciós javaslatcsomagjának megjelenése után mozdult meg például a forint euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszközt ugyanis segítette az a hír, miszerint Magyarország Szlovákiával együtt 2023 végéig kaphat átmeneti mentességet az orosz olajimport tilalma alól.

Már 376 alatt járunk

Kis megakadás után új lendületet vett a forint erősödése, és így már 376 alatt láthatjuk az euróval szembeni jegyzéseket. Ma 1,3%-ot erősödött eddig a forint, a zloty pedig 0,3%-ot. A geopolitikai kockázatokra érzékeny befektetők hangulatát érezhetően javította, hogy a formálódó olajembargó alól halasztást kaphat Magyarország, ami mérsékli a szankciós politika gazdasági költségeit.

378 alá araszolt az euró

Az uniós olajembargó kapcsán kapott magyar halasztási lehetőség a 381-es szint feletti tartományból húzta vissza a forintot, egészen 378 közelébe. Itt volt egy megálló, de ezekben a percekben újra erősödni kezdett az euróval szemben a hazai fizetőeszköz, és már 378 alatt jár a kurzus.

379 alatt az euró

A forint euróval szembeni árfolyamának jegyzései már a 379-es szint alatt járnak.

A bejelentésekkel függhet össze a forint kapaszkodása

Az első hírek arról, hogy Magyarország átmeneti felmentést kaphat az orosz olaj importtilalma alól, jót tettek a hazai fizetőeszköznek is. Az euróval szembeni árfolyama az első ezzel kapcsolatos információk megjelenésével párhuzamosan süllyedt. Az EUR/HUF kurzusa két egységgel került lejjebb hirtelen.

A régiós devizák mozgásából nem lóg ki nagyon a forint, hiszen míg a mi fizetőeszközünk 0,5%-kal, a zloty is 0,25%-kal erősödött az euróval szemben a mai napon. Ugyanakkor míg a lengyel deviza már a nap elején óvatos erősödést mutatott, addig a forint egy enyhe gyengülésből váltott éles erősödésbe percre pontosan akkor, amikor az első hír az embargó alóli haladékról megjelent.

Kiszivárgott: 2023 végéig kapna haladékot Magyarország és Szlovákia az uniós olajembargó alól

Magyarország és Szlovákia 2023 végéig kapna haladékot arra, hogy a meglévő szerződései keretében továbbra is vásárolhasson orosz nyersolajat – jelezte egy névtelen európai bizottsági forrás a Reutersnek azután, hogy Ursula von der Leyen elnök az Európai Parlament előtt ma bejelentette a teljes uniós orosz olajembargós javaslatot.

Tovább a cikkhez

Itt az újabb szankciós tervezet, mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nemrég bejelentették a teljes orosz olajimport tilalom tervét az EU-ban - a terv szerint az orosz nyersolajat hat hónapos távon, a finomított termékeket pedig az év végével teljességgel betiltanák az EU-ban. Többek között a fokozatosságról, az alternatív irányok biztosításának fontosságáról, illetve az uniós érdekek megvédéséről is beszélt Ursula von der Leyen, emellett az is kiszivárgott, hogy Magyarország és Szlovákia 2023 végéig kapna haladékot arra, hogy a meglévő szerződései keretében továbbra is vásárolhasson orosz nyersolajat. A bejelentés hatására komoly emelkedésbe kapcsolt az olaj ára, Európa tőzsdéin pedig rossz a hangulat. Mindemellett ma este érkezik a Fed kamatdöntése, amelyen a várakozások szerint 50 bázisponttal fogja emelni a kamatot az amerikai jegybank. Ami viszont a GDP-visszaesésre való tekintettel ennél is érdekesebb lehet, hogy az ezután várható lépésekről mit fog elárulni Jerome Powell.

Tovább a cikkhez

Kapaszkodik a forint

Délelőtt a forint 379,7-ig erősödött az euróval szemben, ez már 0,3%-kal alacsonyabb a kedd esti szintnél. A régióban így most felülteljesítő a magyar deviza a lengyel zloty és a cseh korona kisebb elmodulása mellett.

Maradt 380 felett a forint, este a Fed adhat új lendületet

A forint 381 körül járt szerda reggel, ez szinte hajszálra megegyezett a tegnap esti szinttel. A forint minimális elmozdulása ellenére a ma reggeli állapot azt jelenti, hogy nem tud visszafordulni a 380 feletti szintekről a magyar deviza. Továbbra is elsősorban a nemzetközi piaci hangulat határozza meg a forint irányát, a dollárra érdemes figyelni, hiszen az utóbbi napokban az amerikai deviza erősödésével párhuzamosan gyengült a forint. Ma este a Fed kamatdöntése hozhat ebből a szempontból további mozgást, az amerikai jegybank várhatóan 50 bázisponttal emeli majd az irányadó kamatot, ami újabb heves kilengéseket hozhat az euró-dollár jegyzésben. A forint most 362,65-nél jár a dollárral szemben, míg az angol font 452,8 körül ingadozik.

A régiós versenytársak közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális gyengüléssel kezdte a napot, bár az utóbbi hetekben a magyar deviza kicsit alulteljesítő volt. A feltörekvő piacon a török líra alig mozdult, az orosz rubel viszont megint több mint 2%-os erősödést mutat a dollárral szemben.

Az euró-dollár árfolyamról már ejtettünk szót, továbbra is az 1,05-ös lélektani határ körül ingadozik az árfolyam. Magyar idő szerint este nyolckor jön a Fed döntése, majd fél kilenctől sajtótájékoztatót tart Jerome Powell jegybankelnök. A japán jen és az angol font reggel alig mozdult a dollárral szemben.

Címlapkép: Getty Images

ukrajna-terkep
ukran falu
orosz ukrán háború zászló
tankol_draga

Holdblog Nem kell a techpapír

Ilyen is régen volt. 2006-ban. A Merrill híres alapkezelői felmérése szerint most jött el az az időszak, hogy újra...

Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
tizezer forint bankjegy