forint arfolyam euro
Deviza

Erősödik a forint, 395 alatt az euróval szemben

Portfolio
Kedd reggelre 397-ig kapaszkodott a forint az euróval szemben, a javuló nemzetközi hangulatban. Napközben tovább menetelt, és elérte a 395-ös szintet is.

Már 395 alatt

Az elmúlt percemben tovább erősödött a forint a vezető devizákkal szemben, immár 395 alatti euró/forint kurzust látunk

Erősödik a forint

Napközben erősödött a forint a vezető devizákkal szemben. Délután újabb lendületet vett, és elérte a 395-ös szintet az euróval szemben.

Egy dollárért már kevesebb mint 375 forintot kell adni.

Távolodik a forint a 400-tól a javuló hangulatban

A forint 397 körül járt kedd reggel az euróval szemben, ez 0,2%-os erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából tegnaphoz képest. A nemzetközi hangulat javulásával párhuzamosan tudott visszakapaszkodni a forint, a háborúval kapcsolatban most inkább megnyugtató hírek érkeznek, vagy legalábbis csendes az ukrajnai front. Az utóbbi napokban a háborús aggodalmak helyét átvették a recessziós félelmek, egyre többen tartanak attól, hogy a jegybankok csak úgy tudnak majd harcolni a magas infláció ellen, hogy recesszióba taszítják a világgazdaságot. A kötvényhozamok elszállása alapján a piac is egyre erősebben árazza ezt a forgatókönyvet. A dollárral szemben most 377-nél járunk, míg az angol font 462,7 forintba kerül.

A forint régiós versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is erősödéssel kezdte a napot, vagyis a magyar deviza továbbra sem tudja ledolgozni az utóbbi hetekben összeszedett lemaradását. A feltörekvő piacon a török líra 0,2 százalékos, az orosz rubel pedig 1,1%-os erősödéssel kezdte a napot.

Az is jót tesz a forintnak, hogy a dollár erősödése lecsillapodott, most 1,053 körül jár az euróval szembeni jegyzés, ami 0,2%-kal magasabb a tegnapinál. A japán jen 0,1 százalékkal gyengült a dollárral szemben, míg az angol font 0,15%-os erősödéssel nyitott.

Címlapkép: Getty Images

varga-judit-europai-unio-europai-bizottsag
orosz ukrán háború konfliktus zászló ukrajna stock
tornado
tőzsde
aviva city london getty stock

Kiszámoló Új gyászos rekord

Ezt is elértük, ma már 404,7 forintot kellett adni egy euróért. Ezek után izgatottan várjuk, hogy holnap az MNB...

Holdblog Pénzzúzás

Pénznyomtató jegybankok, infláció, kétségbeesett jegybankok… ez az elmúlt 12 év ciklusa (is) eddig. Viszont...

2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Meddig esik az OTP? Mi lesz az amerikai kamatemeléssel, mekkora galibát okozhat a részvénypiacnak?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
forint arfolyam euro