Portfolio signature

A forint lehet a régió fekete báránya, hamarosan 430 lehet egy euró

Portfolio
Jelentősen rontotta a forintárfolyamra vonatkozó prognózisát a Societé Generale (SocGen), a francia bank szerint az év végére 430 forint is lehet egy euró. A cég elemzői szerint jelenleg a magyar deviza a legkevésbé vonzó a régióban, sőt a teljes feltörekvő piacon is az egyik leggyengébb láncszem lehet. A helyzeten csak tovább ronthat, hogy a szakemberek úgy látják, hogy az év végéig sem lesz megállapodás az Európai Bizottsággal az uniós forrásokról, ez pedig nyomás alatt tarthatja a forintot.

Korai lenne fellélegezni

Az utóbbi napokban érezhetően javult a hangulat a piacon, erősödött a kockázatvállalás, hirtelen félretették a befektetők a recessziós félelmeiket és a háború alakulása sem aggasztja őket, annyira, mint korábban. Ez pedig a forint szempontjából is enyhülést hozott, a múlt héten látott 400 feletti szintről 395 környékére kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Persze így sem lehet erősnek mondani a forintot, legfeljebb egy kis levegőhöz jutott. A nagy kérdés most az lesz, folytatódik-e a gyengülő trend, ezt pedig a hazai monetáris politika és kormányzati lépések mellett a nemzetközi hangulat döntheti el. Ha ismét felerősödik a kockázatkerülés, akkor az rossz hír lehet a forint szempontjából is, ennek hatása alól nehezen tudja kivonni magát.

Márpedig a SocGen elemzői szerint erre lehet számítani, hiszen rövidtávon rengeteg olyan veszély leselkedik a feltörekvő piaci devizákra, melyek ellensúlyozzák a magas kamatok kedvező hatásait.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés