100 forint mnb
Deviza

Merre indul a forint a hét legfontosabb eseményei után?

Portfolio
Megjelent az amerikai inflációs adat, túlvagyunk az EKB kamatdöntésén, így most egy kicsit nyugalmasabb időszak jöhet a forint számára is. A dollár inkább az erősödés felé mozdult az utóbbi napok híreinek hatására, ami inkább negatív a forint szempontjából.

Péntek reggel 383,9 körül járt a forint az euróval szemben, ez 0,1 százalékos erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából tegnap estéhez képest. Az EKB némileg meglepte a piacokat újabb 25 bázispontos kamatemelésével, ugyanakkor ennél erősebb üzenet volt, hogy a mostani volt az utolsó szigorítás. Ezt többször hangsúlyozta Christine Lagarde is az ülést követő sajtótájékoztatón. Vagyis hiába emeltek a várt tartás helyett, mégis gyengült az euró. A forint szempontjából ez elvileg rossz hír, ami tegnap este kicsit meg is látszott az árfolyamon, azonban egyelőre nincs komoly gyengülés. A dollárral szemben most 360 közelében járunk, míg az angol font 447,35 forintot ér.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint legközelebbi versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális, 0,1 százalékos gyengüléssel kezdett az euróval szemben. A feltörekvő piacon a török líra és az orosz rubel is stagnál egyelőre.

Említettük, hogy a dollár az erősödés felé indult, de egyelőre ez sem volt tartós, ma reggelre már 0,2 százalékos gyengülést látunk az amerikai deviza szempontjából. Az árfolyam még így is 1,07 alatt jár bőven, szóval még erősebb a dollár, mint pár napja. A japán jen 0,1 százalékkal gyengült, az angol font viszont 0,2 százalékkal erősödött reggelre a dollár ellenében.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Címlapkép forrása: Shutterstock

Csárt
otp bankfiók belső és külső képek, logó
repülőgép
amerikai gazdaság amerikai gdp
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. november 8.
Portfolio Investment Day 2023
2023. október 18.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Nagyon veszik a forintot, épp most birkózik a kulcsszinttel