Jön az új 100 és 200 eurós bankjegy
Deviza

Meglódult a dollár, a forint is megbillent

Portfolio
Az elmúlt egy hónap árfolyam mozgása alapján egy csökkenő trendcsatornába szorult a forint az euróval, illetve a dollárral szemben, amelyből a keddi kereskedésben sem lépett ki. A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki az árfolyamot ezekből a csatornákból.

Meglódult a dollár, a forint is megbillent

Kora délután óta folyamatosan és jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben 1,0670 körülről 1,0570 körülig, amely mögött egyrészt az EKB felőli első kamatvágásra utaló nyilatkozat állhat, másrészt az, hogy a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe lényegesen jobb lett a vártnál, ami a gazdaság erejére utal továbbra is. Ezek mellett a hónap végi pozíciózárások is szerepet játszhatnak a gázai konfliktus miatti óvatosabb befektetői hozzáállással együtt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár ereje miatt a kora esti kereskedésben a forint is gyengülni kezdett: az euró jegyzése 382 közeléből 383-ig ugrott, a dollár/forint jegyzések pedig 362-ig visszaemelkedtek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Gyengül a dollár

Kora reggel óta 1,06-ról 1,065-ig gyengült a dollár az euróval szemben a reggeli eurózónás makroadatok mellett, a hónap utolsó kereskedési napján, illetve a holnapi Fed-döntés előtt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint az euróval szemben oldala 382,3 körül, de a dollárral szemben erősödni kezdett 360-ról 359-ig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Csatornába szorult a forint

Az elmúlt hetek jelentős fejlett piaci állampapír hozamemelkedése és tőzsdei süllyedése mellett figyelemre méltó, hogy a forint trendszerű erősödést mutatott mind az euróval, mind a dollárral szemben. Ezt jelzi az alábbi két grafikonon berajzolt csökkenő trendvonal is. Az euró ma reggel 382 közelében mozog, a dollár a 360-as szintnél és azt kell figyelni, hogy ezekből a trendcsatornákból kilép-e valamelyik irányba az árfolyam a következő napok makrogazdasági adatdömpingje (lásd alább), vagy egyéb ok miatt.

Az EURHUF esetén a trendcsatorna felső szára most 384 körül, alsó szára 378 körül húzódik, de előtte még a 380,6-nál húzódó 200 napos mozgóátlagon is át kell mennie az árfolyamnak. Ha ez sikerül, akkor kéthavi forintcsúcsról beszélhetünk.

eurhufregg231031

Az USDHUF esetén a trendcsatorna felső szára most 364-nél húzódik, alsó szára 353,8 körül, így a 352,2-nél található 200 napos mozgóátlag egyelőre még a trendcsatornán kívül található.

usdhufregg231031

Amint a naptárunkból látszik: ma az eurózóna inflációs és GDP-adatokra érdemes figyelni, majd a Conference Board fogyasztói hangulatindexre, a holnapi magyar munkaszüneti nap mellett délután számos magyar makroadat és este a Fed kamatdöntése érkezik, ráadásul az óraállítás miatt egy órával a megszokott időnél hamarabb.

2023. október 30.–november 5. makronaptár
Magyar makrogazdaság
október 31. kedd 8:30 KSH Ipari termelői árak szept.
október 31. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
november 2. csütörtök 8:30 KSH Külkereskedelem (második becslés) aug.
november 2. csütörtök 9:00 MLBKT BMI szept.
november 2. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
november 3. péntek 8:30 MNB Kamat- és hitelstatisztikák szept.
Nemzetközi makrogazdaság
október 30. hétfő 10:00 Németo. GDP Q3
október 30. hétfő 9:00 Spanyolo. Infláció okt.
október 30. hétfő 11:00 EU Fogyasztói hangulatindex okt.
október 30. hétfő 14:00 Németo. Infláció okt.
október 31. kedd 3:00 Kína BMI (feldolgozóipar) okt.
október 31. kedd   Japán BoJ kamatdöntés  
október 31. kedd 7:30 Franciao. GDP Q3
október 31. kedd 8:45 Franciao. Infláció okt.
október 31. kedd 10:00 Olaszo. GDP Q3
október 31. kedd 11:00 EU Infláció okt.
október 31. kedd 11:00 EU GDP Q3
október 31. kedd 15:00 USA CB hangulatindex okt.
november 1. szerda 3:45 Kína Caixin BMI (feldolgozóipar) okt.
november 1. szerda 13:15 USA ADP Munkanélküliség okt.
november 1. szerda 15:00 USA ISM BMI (feldolg.) okt.
november 1. szerda 15:00 USA Nyitott álláshelyek szept.
november 1. szerda 19:00 USA Fed kamatdöntés  
november 1. szerda 19:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
november 2. csütörtök 9:55 Németo. Munkanélküliség szept.
november 2. csütörtök 13:00 UK BoE kamatdöntés  
november 3. péntek 3:45 Kína Caixin BMI (szolgáltatószektor) okt.
november 3. péntek 8:00 Németo. Külkereskedelem szept.
november 3. péntek 13:30 USA NFP munkanélküliség okt.
november 3. péntek 15:00 USA Gyáripari megrendelések okt.
november 3. péntek 15:00 USA ISM BMI (szolg.) okt.
Forrás: Portfolio-gyűjtés    

Címlapkép forrása: Shutterstock

prima primissima 2023
bika
Megvan, mikor kapják meg a kormány ajándékát a nyugdíjasok
Reuters-forrásmegjelelölés-ukran-katona-gyakorlat-orosz-ukran-haboru2
X twitter Elon Musk
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2023. november 29.
Agrárszektor Konferencia 2023
2023. december 5.
Otthonteremtés 2024-ben
2023. december 5.
Property Awards 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Benézett tegnap 317 alá a forint, de még korai lenne örülni