Az infláció fokozatos mérséklődése lehetővé teszi a jegybank számára, hogy fokozatosan csökkentse az irányadó kamatot, a forint sérülékenysége azonban csak óvatos kamatvágásokat tesz lehetővé – olvasható az Egyensúly Intézet friss elemzésében. A csökkenő infláció és a magasan tartott alapkamat következtében a reálkamat szintje 2015 után először 2023 második negyedévében érkezett pozitív tartományba. Az MNB az elmúlt hónapokban többször hangsúlyozta, hogy a pozitív reálkamat tartósan fennmaradhat, támogatva a forintot.

Mindemellett az MNB egy 2023. júliusi tanulmányában1 kifejtette, hogy a megváltozott gazdasági környezetben a forint gyengülésének nincs gazdaságélénkítő hatása, miközben a korábbiaknál fokozottabban hat az infláció erősödésére.
Ez éles irányváltásként is értelmezhető, amennyiben arra utal, hogy az MNB a jövőben fokozottabb figyelmet fog szentelni az árfolyam stabilitásának fenntartására.
Mindezek alapján az Egyensúly Intézet a kamatcsökkentési ciklus eddigi ütemének lassulására számít: az idei év végéig a kamat 11,5 százalékra, majd 2024 végére 8 százalékra, 2025 végére pedig 6 százalékra csökkenhet.
A forint leértékelődése nagy valószínűséggel folytatódni fog, de az elmúlt években látott dinamikához képest visszafogottabb marad – teszik hozzá.
A 2022 végén tapasztalt mélypontot követően a forint euróhoz viszonyított árfolyama dinamikus erősödést követően a 380–390 forintos sávban stabilizálódott, az árszínvonal ezzel párhuzamos növekedése pedig jelentős reálfelértékelődéshez vezetett.
Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint a forint jelenleg túlértékelt: a reálárfolyam az egyensúlyi szint felett helyezkedik el, ami rontja az exportőrök és a fogyasztók helyzetét, így hűti a gazdaságot és segíti a dezinflációt.
A forint a jövőben várhatóan – a nemzetközi befektetők által igényelt magasabb kockázati prémiummal összhangban – gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása. A leértékelődés azonban továbbra is mérsékelt lesz, mivel a bejelentett nagy volumenű közvetlen külföldi befektetések és az ezek nyomán is fellendülő export biztosítja a kellő devizabeáramlást.
Az euró átlagos árfolyama 2024-ben várhatóan a 393–403, 2025-ben pedig a 406–419 forintos sávban lesz.
Címlapkép forrása: Getty Images