Visszahúzták kicsit nap végére a forintot
Deviza

Megütötték délután a forintot, de estére lenyugodott

Portfolio
Három hónapos csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben 1,10 közelében ma, és ez a forint euróval szembeni árfolyamában is érződik: napok óta gyengült a forint, és tegnap már 380 felett is járt az árfolyam, aztán a mai vártnak megfelelő 75 bázispontos MNB kamatvágás mellett is csak pillanatokra tudott erősödni. A délután második felében aztán megütötték a magyar fizetőeszközt, az euró jegyzései 381-ig lendültek.

Nincs nagy mozgás este

Lenyugodott a nap végére a forint árfolyama, gyakorlatilag nem mozdul a hazai fizetőeszköz, az euróval szemben a 380,7-es szinten áll.

eurhuf231121

Megütötték délután a forintot

A délután második felében, az MNB kamatdöntési sajtótájékoztató vége után, esni kezdett a forint: az euró jegyzései az imént 381-ig ugrottak különösebb hír/bejelentés nélkül. Az euró/dollár továbbra is 1,0950 körül oldalaz, tehát háromhavi csúcs közelében jár a közös európai fizetőeszköz.

hufdu231121

A mai árfolyammozgás arra utal, hogy a forint visszatesztelte a csökkenő felső piros trendvonalat 379 körül, majd elrugaszkodott arról, és a délután második felében a 200 napos mozgóátlag fölé lendült (barna vonal 380-nál).

hufdutech231121

A forint a dollárral szemben 348-ig esett, miután nem tudta meggyőzően áttörni lefelé a 345 körüli támasz szintet.

usdhufdutech23221

Félórát sem tartott a lendület

A forint az MNB kamatdöntése után leszúrt 379,2-ig, de onnan ütemesen visszagyengült, és újra 379,5 felett jár, nem sokkal van már csak a napkezdési szint alatt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az első öt perc ígéretes a forintnak

Virág Barnabás jegybanki alelnök múlt heti előzetes jelzéséhez igazodva 75 bázispontot vágott az alapkamaton az MNB. Ez pedig elsőre lendületet adott a forintnak: öt perccel a kamatdöntés után már a nyitó, 379,6-os szint alá szúrt le a forint az euróhoz képest. Az árfolyam most 379,2-nél jár.

forika

Itt a friss kamatdöntés, nincs megállás a jegybanki lazításban

A várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal, 12,25%-ról 11,5%-ra mérsékelte irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A kamatcsökkentési tempó akár még hónapokig hasonló lehet.

Tovább a cikkhez

Valamit visszaerősödött a forint

Kora délután, az MNB kamatdöntése előtt a forint némileg visszajött az euróhoz képest: a 380,5 közeli szintről most 379,9 felett oldalazik a magyar deviza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest minimális napon belüli gyengüléssel áll a forint: 347,3-nál mozog az árfolyam, miközben 346,98-nál indult meg a mai piac.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Begyengült 380-ig a forint

Az euróhoz képest egészen 380,48-ig is begyengült a forint kedd délelőtt, de a mozgás még így is csak 0,25 százalékos volt napon belült. Azóta enyhén visszakorrigált az árfolyam, de még mindig 380 felett jár a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Kritikus szinten billeg a forint az MNB kamatdöntése előtt

A cikk témájával, a magyar gazdaság helyzetéről és a legfontosabb kihívásokról részletesen szó lesz szakmai eseményünkön.

A vártnál jobban süllyedő amerikai inflációs adat múlt kedden nagy ütést vitt be a dollárnak, amelyből azóta sem tudott talpra állni. Sőt: még tovább gyengült, az euró pedig egyre erősebb szintre kapaszkodott, így ma reggelre a folyamat oda jutott, hogy 1,0960-nál háromhavi eurócsúcsot látunk. Ma este 5-kor tart beszédet Berlinben a német pénzügyminisztérium konferenciáján Christine Lagarde EKB-elnök, amelyre érdemes lesz figyelni az euró/dollár kilátásai kapcsán.

eurusdreggtech231121

A dollár esése, és a közép távon árazott Fed kamatcsökkentések rendszerint jót szoktak tenni a feltörekvő piaci devizák között a forintnak is, de most ezt az euróval szemben nem nagyon láttuk, hiszen az utóbbi napokban 375,5 körülről 380-ig gyengült a forint. Ez azt jelenti, hogy éppen addig a 200 napos mozgóátlagig gyengült, amely kritikusan fontos technikai elemzési szempontból. Ha ez alatt sikerül ma maradnia az MNB kamatdöntés nyomán (várhatóan 75 bázispontos vágás következik be 11,5%-ra, a döntést 2-kor ismerjük meg, az indoklást 3-kor), akkor ez afelé mutat, hogy az évek óta nem látott reálkamattal megtámogatva akár tartósabban is a 200 napos mozgóátlag alatt tud maradni a magyar fizetőeszköz.

eurhufreggtech231121

A forint a ma reggeli kereskedésben újra erősödött kicsit 379,4 körülig az euróval szemben, tehát egyelőre az említett technikai szint alatt tudott maradni.

hufregg231121

A dollár esése miatt vele szemben a forint négyhavi csúcsközelben jár 345 körül, de ezt a támasz szintet még nem törte át meggyőzően. Ha sikerül, akkor a 340 körüli hosszú távú emelkedő trendvonalra lesz érdemes figyelni, ami elsőre valószínűleg megállítja a forint menetelését.

usdhufreggtech231121

Címlapkép forrása: Shutterstock

tőzsde
forint, forintárfolyam, forintlikviditás, készpénz, fizetés
brusszel europai unio
brics-orszagok-brazilia-oroszorszag-india-kina-del-afrika
balti-allamok-litvania-lettorszag-esztorszag-feheroroszorszag-kalinyingrad
cimlap_naperomu0327
dugo-autopalya-ejszaka-este

Holdblog Charlie örök

Elhunyt a befektető, Charlie Munger - Warren Buffett harcostársa -, akitől talán a legtöbbet lehet tanulni. Szerencsére...

2023. november 29.
Agrárszektor Konferencia 2023
2023. december 5.
Otthonteremtés 2024-ben
2023. december 5.
Property Awards 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
forint, forintárfolyam, forintlikviditás, készpénz, fizetés