A befektetői reakciók aszimmetrikussá váltak
Az idei évnek úgy szaladtunk neki, hogy vártuk a váratlant. Az elmúlt évek fekete hattyúi után valahogy senki nem lepődött volna meg egy újabb sokkszerű eseményen. Persze nem állítom, hogy nem lesz még ilyen, hiszen fiatal még az év. Ugyanakkor a tavalyi év őszén kirobbant izraeli háború, valamint a vörös-tengeri konfliktus végül nem eszkalálódott. Bármennyire szomorú is ezt kimondani, a piaci befektetők számára az orosz-ukrán háború is már csak háttérzaj. Szépen lassan mindenki megedződött ezeken a híreken. Aztán szerencsénkre a tajvani választások kimenetele sem úgy alakult végül, ami kirobbantott volna egy újabb háborút. Mindez azt jelenti, hogy bár a geopolitikai konfliktusból továbbra sincs hiány, minden esetben látszólagos „nyugvópontra” kerültünk.
Ebben a meglehetősen kedvező (ám illuzórikus) világgazdasági befektetői környezetben sikerült a forintnak az euróval szemben 3,6 százalékot gyengülnie idén.
Mindeközben a lengyel zlotyi 1,3 százalékot erősödött, a cseh korona csupán 2,2 százalékot értékelődött le, a román lej pedig továbbra is mintha ólomlábakon mozogna. Alapvetően tehát azt a megállapítást kell megtegyük, hogy a 2024-es év az országspecifikus sokkokról szólt eddig. És mostantól fókuszáljunk csak a magyar helyzetre.
Sokat esett a forint, közel a 400-as euró
- Milyen árfolyam várható a következő időszakban?
- Mik a főbb problémák a magyar gazdasággal?
- Miért éri meg a befektetőknek a forint esésére fogadni?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARÁCSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
