Mit csinálnak a forinttal, miközben püfölik a tőzsdéket?
Deviza

Mit csinálnak a forinttal, miközben püfölik a tőzsdéket?

Portfolio
A szerdai erősödést követően lecsillapodott a forint árfolyama. Az euróval szembeni jegyzések szűk sávban ingadoztak az egész csütörtöki kereskedésben, ami annak köszönhető, hogy továbbra sem mozog látványosan az euró-dollár kurzus. A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci környezet tehát egyelőre nem bántja a régiós devizákat, stabilan tartják erejüket és a forint esetében a kamatkilátások is támaszt adnak.
Megosztás

Ami a forint ereje mögött van

Ahogyan korábban beszámoltunk, a forint erejét támogathatja az is, hogy változnak a kamatvárakozások, a kedden megjelent, vártnál magasabb februári inflációs adat hatására.

Hétfőn még a 3 hónapos DKJ referenciahozama 6,03% volt, majd ez keddre 6,07%-ra, szerdára 6,14%-ra, csütörtökre pedig 6,15%-ra emelkedett.

Ugyanezen idő alatt a 6 hónapos DKJ referenciahozama 5,9%-ról felment 6,19%-ra.

A 3-10 éves állampapírhozamok esetében pedig 30-40 bázispontos hozamugrás valósult meg pár nap leforgása alatt.

Ezek a magasabbra emelkedő állampapírhozamok pedig támaszt adnak a hazai fizetőeszköznek.

A hozamgörbe alakulása mindezen folyamatokat jól megragadja. Az alábbi ábrán a jelenlegi, az egy héttel ezelőtti (sötétkék vonal), valamint a 6 hónappal ezelőtti (szürke vonal) hozamgörbe állapotot tüntettük fel.

hozamgörbe
Forrás: Portfolio Financial Terminál
Megosztás

400-hoz tapadt az euró-forint

Az esti órákban már nem mozdult meg a forint árfolyama, az euróval szembeni jegyzések hajszállal a 400-as szint alatt maradtak. A dollár kurzusa a 368-as szint fölé emelkedett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint relatív ereje egyébként érezhető az elmúlt hetekben, ugyanis a lengyel zloty ellenében is jó teljesítményt nyújt. A PLN/HUF kurzus a 95,50-es szint környékén jár napok óta, ami tavaly november óta a legerősebb szint a hazai fizetőeszköz szempontjából.

A forint relatív felülteljesítése összefügghet a magyar kamatvárakozásokkal. A februári vártnál magasabb infláció ugyanis egyre inkább beszűkíti az idei kamatcsökkentés esélyeit, sőt egyes értelmezések szerint a magyar jegybank már akkor is kedvező helyzetben lehet, ha nem kell szigorítania a monetáris kondíciókat. A jelek és kommunikáció szerint ezt a múlt héten hivatalba lépett új MNB-elnök, Varga Mihály is érzékeli, ugyanis többször is az óvatos és türelmes monetáris politika mellett érvelt hangsúlyosan.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Romlik a hangulat, gyengül a forint

Az amerikai tőzsdék negatív nyitásával párhuzamosan a forint is elgyengült, igaz csak mérsékelten. Az euróval szembeni jegyzések a 399,80-as szint fölé kerültek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Amerikai tőzsdék: ez már a korrekciós fázis

Kockázatkerülő hangulat az uralkodó továbbra is az Egyesült Államok részvénypiacain. A Dow Jones 1,2%-kal, az S&P 500 index 1,3%-kal került lejjebb.

Amerikai tőzsdék: ez már a korrekciós fázis
Megosztás

399 alatt is járt a forint az euróval szemben

Tovább folytatódik a forint erősödése és már 399 alatt is járt az árfolyam, miközben az euró kezdi ledolgozni a napi veszteségét a dollárral szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erősödik vissza a forint

Az amerikai piacnyitás után gyengülésnek indult a dollár. Emiatt a forint a dollárral szemben 368 közelébe erősödött vissza, az euróval szemben pedig 399,5 közelébe.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

401-ről fordult vissza a forint

Miután egy pillanatra átütötte a 401-et a forint az euróval szemben, gyorsan vissza is erősödött és már 400,3 körül jár az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Bezuhant az amerikai termelői infláció

Nagyot csökkent az amerikai termelői infláció februárban, de a következő hónapokban az lesz a nagy kérdés, hogy a vámoknak mekkora hatása lesz majd. Az új munkanélküli segélykérelmek száma továbbra is nagyon alacsony.

Bezuhant az amerikai termelői infláció
Megosztás

401 felett a forint

A mai nap semmi erőt nem mutat a forint és adja meg magát a dollárral és az euróval szemben is. Most éppen 401 a forint árfolyama az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

369 fölé is felszúrt az árfolyam

Tovább erősödik ma a dollár, 369 fölött is járt ma a forint a dollárral szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Kis gyengülés ebédidőben

Az euróval szemben kissé gyengült a forint a nap közepén, 400,8-ig. A forint-euró kuzus egyébként napok óta viszonylag szűk sávban, 398 és 402 között mozog, szint furcsa a nagy kilengések időszakában ekkora nyugalom. A mostani kis elmozdulásokat egyébként a klasszikus tényezők magyarázzák: a dollár kissé erősödik az euróval szemben, ilyenkor a feltörekvő piaci devizák gyengülnek, ez történik most a zlotyval is.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

400 felett a forint

Elkezdett gyengülni a forint az euróval szemben, épp azzal egyidőben, hogy a dollár is erősödésnek indul, miközben az amerikai tőzsdék óvatos emelkedéssel próbálkoznak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egyelőre csak oldalaz a forint

Csendesek ma reggel a devizapiacok, annak ellenére, hogy az európai tőzsdék negatív tartományban vannak. A forint 399,3 körül oldalaz az euróval szemben, míg a dollárral szemben 367 körül áll az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon

Az akkumulátorgyártás látványos zuhanása, valamint a szektor szinte összes ágazatára jellemző pangás miatt látunk nagyon gyenge ipari teljesítményt - derül ki a januári termelési adatokból. Januárban ugyan az ipari termelés volumene (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 0,8 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, ám ez az előző hónapok visszaeséséhez képest csak gyenge korrekció, a termelés csökkenő trendje folytatódik. Éves alapon 3,9%-os visszaesésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal.

Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon
Megosztás

A 400 alatti tartománnyal próbálkozik a forint, miközben fordult a dollár

Az európai védelmi együttműködésre szánt óriási, több százmilliárd eurós uniós, illetve német költekezési bejelentések masszív euróerősödést váltottak ki március elejétől a dollárral szemben, de

mintha az elmúlt két napban ez a lendület elakadt volna az 1,09-es tartományban, a 200 hetes mozgóátlag és egy ellenállás közelében, azaz újra erősödött valamelyest a dollár.

Erre pedig a forint erejének tartóssága miatt is figyelni kell. Az, hogy az oroszok hogyan reagálnak az amerikai-ukrán tűzszüneti javaslatra, kulcskérdés lehet a devizaárfolyamok szempontjából is, illetve délután az amerikai termelői inflációs, heti segélykérelmi, illetve michigani fogyasztói bizalmi index adatok is rángathatják azokat.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint tegnap jelentős erősödést produkált az euróval szemben 402-ről 399-ig, nagyobbat, mint a zloty és a korona, és mindezt úgy, hogy ahogy fent említettük: a dollár már erősödni tudott az euróval szemben. Ezért nagy kérdés, hogy a forint tartósan a 400 alatti tartományban tud-e maradni az euróval szemben. Ma reggel azt látjuk, hogy 399,5 körül jár a kereskedés. Ha tovább erősödne a forint, akkor a 397,7-es támasz szintre kell figyelni, ami a forint öthavi csúcsát jelentette néhány napja, ha újra esne, akkor a 402,10-es ellenállást.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár/forint devizaárfolyam tegnap öthavi mélypontra süllyedt 365,4-nél az amerikai inflációs adat nyomán, tehát egy pillanat erejéig öt hónapja a legolcsóbb lehetett a valutaváltás, de gyorsan visszaemelkedett, ma reggel 367,5 körül jár a kereskedés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Címlapkép forrása: Shutterstock

Megosztás

Az euró bevezeti önmagát? A többség már devizában takarítana meg!

A befektetési célú életbiztosításban gondolkodók 57%-a takarítana meg külföldi devizában – derül ki a 21 Kutatóközpont és a Portfolio reprezentatív felméréséből. Magyarországon 46% rendelkezik életbiztosítással, a legtöbbek szerint egy ilyen biztosítás arra való, hogy halál esetén gondoskodjon a család anyagi biztonságáról, míg a második legnépszerűbb célnak a nyugdíj-előtakarékosság bizonyult.

Az euró bevezeti önmagát? A többség már devizában takarítana meg!

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Összkép

A világfelfordulás élhető

Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Kiszámoló

A PEG mutató

A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Építőipar 2025
2025. március 27.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet