Daniel Gros: Elkerülhető a globális kereskedelmi háború? Az EU-nak kulcsszerepe lesz ebben

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Nem ez az első alkalom, hogy az USA hirtelen protekcionizmusra adja a fejét. 1930-ban az amerikai kongresszus elfogadta a ma már hírhedtként emlegetett Smoot-Hawley-törvényt, amely 40-60%-kal emelte meg az amerikai import nagy részére vonatkozó vámtarifákat. Bár a munkanélküliség az 1929-es Wall Street-i összeomlást követően kétszámjegyűvé vált, aligha a külföldről érkező verseny volt enne az oka: a jelenlegi helyzettel szemben az USA külkereskedelmi mérlege többletet mutatott (amit a vámok amúgy nem növeltek volna).

A túltermeléstől sújtott amerikai mezőgazdaság azonban védelmet követelt, csakúgy, mint néhány ipari ágazat, annak ellenére, hogy Amerika a feldolgozóipar nagyhatalmává vált. Az új vámok rendkívül károsnak bizonyultak a világgazdaság és a kereskedelmi rendszer számára, nem annyira a közvetlen hatásuk miatt – a kereskedelem akkoriban az USA GDP-jének kevesebb mint 5%-át tette ki –, hanem a világ többi részének reakciója miatt.

Míg a legtöbb kisebb ország csak diplomáciai úton tudott tiltakozni, számos nagyobb gazdaság megtorló vámokat vezetett be az USA ellen. Néhány ország – például Franciaország és az Egyesült Királyság – minden importra vámot emelt, részben azért, mert az USA-val kötött kétoldalú kereskedelmi szerződéseik általában tartalmazzák a „legnagyobb kedvezményes elbánásra” vonatkozó záradékot, ami megakadályozta őket abban, hogy csak az amerikai árukra vessenek ki vámot. (A Smoot-Hawley törvény nem sértette ezeket a szerződéseket, mivel a vámok minden országra azonosak voltak, és termékenként változtak). Ráadásul a nagy gazdasági világválság kitörésével az országok keresték a gazdaságuk védelmének módját, és az USA elleni megtorlás politikai fedezetet adott nekik, hogy ezt megtegyék.

A Smoot-Hawley-vámok nem sokáig voltak érvényben. A kereskedelmi liberalizációs intézkedések sorozata, kezdve az 1934-es, kölcsönös kereskedelmi megállapodásokról szóló törvénnyel (Reciprocal Trade Agreements Act), hatékonyan visszafordította ezeket. A károk azonban már bekövetkeztek: a világkereskedelem jelentősen visszaesett, és a globális geopolitikai légkör jelentősen romlott, ami megnehezítette a kölcsönös vámcsökkentést.

Ma a kereskedelem sokkal fontosabb a világgazdaság számára, mint az 1930-as években volt.

Az USA-ban az import a GDP mintegy 14%-át, Kínában 18%-át, az EU-ban pedig több mint 48%-át teszi ki. Az export esetében ez az arány nagyjából 11%, 20% és 52%.

Egy globális vámháború gazdasági következményei tehát sokkal nagyobbak lehetnek most, mint voltak az 1930-as években.

A vámok április 9-én bejelentett felfüggesztése csak elhalasztotta a problémát. A számos kétoldalú tárgyalás kimenetele rendkívül bizonytalan, mivel a Trump-adminisztráció egyértelműen aszimmetrikus eredményre számít. Kereskedelmi partnereinek meg kellene nyitniuk piacaikat, de az USA csak valamivel alacsonyabb vámokat kínálna.

Az aszimmetria elfogadása azonban politikailag nehéz, és a megtorlás, ha nem születik megállapodás, politikailag csábító, különösen a nagyobb országok számára, amelyek a geopolitikai súlyukat akarják megmutatni. Kína ezért azonnal megtorló intézkedéseket vezetett be az USA-val szemben. Ennek a megközelítésnek azonban nincs gazdasági haszna, és

az EU-nak el kellene fogadnia egy aszimmetrikus megállapodást (vagy legalábbis egy olyat, amelyet Trump győzelemként tud bemutatni).

Lehet ellenkezni azzal, hogy míg a kis gazdaságok kénytelenek lehetnek kapitulálni az USA előtt – Vietnam például felajánlotta, hogy eltörli az összes amerikai importra kivetett vámot –, addig egy olyan gazdasági nagyhatalomnak, mint az EU, fel kellene lépnie az USA-val szemben. Európa válaszát azonban a pragmatizmusnak, nem pedig az egónak kellene vezérelnie. Végtére is, a "kiállás a zsarnokkal szemben" megközelítés nem növelné Európa geopolitikai befolyását, és a Trump-kormányzatot valószínűleg nem hatja majd meg az európai kiállás, miközben az európai fogyasztók fizetnék meg ennek árát.

Az európai döntéshozóknak ellen kell állniuk annak a kísértésnek is, hogy reagáljanak az olcsó kínai áruk "áradatára", amelyeket az amerikai piacról Európába irányítanak át. Az 1930-as években az Egyesült Államokból átirányított importtermékek áradatának megfékezésére tett erőfeszítések – például az Egyesült Királyság 1931-es Abnormal Importations Act törvénye – hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai protekcionizmus egy globális kereskedelmi háborúvá alakuljon át. A kínai behozatal korlátozására irányuló uniós erőfeszítések most még kevésbé lennének helyénvalóak, mivel az európai exportőrök hatalmas, összesen több mint 80 százalékpontos vámelőnyt élveznek kínai versenytársaikkal szemben az amerikai piacon. Ezt figyelembe véve az USA-ba irányuló uniós export bővülése, valamint az ottani európai üzemek profitjának növekedése ellensúlyozhatja a magasabb kínai import hatását.

A jó hír az, hogy bár a Trump-adminisztráció a jelek szerint eltökélt abban, hogy megismétli az 1930-as évek hibáit, a világ többi része még elkerülheti azokat. Tekintettel arra, hogy az amerikai import a globális összimport kevesebb mint egyhatodát teszi ki, az amerikai export pedig még ennél is kevesebbet, az a fontos, hogy a világ többi része közötti kereskedelem szabad maradjon.

Ahelyett, hogy rövidlátó lépéseket tenne saját belső piacának védelme érdekében, vagy kontraproduktív hatalmi játszmákat játszana az USA-val,

az EU-nak a hasonlóan gondolkodó országok koalícióját kellene összehívnia annak érdekében, hogy fenntartsák a nyitott, szabályokon alapuló globális kereskedelmi rendszert, amelyet az USA elhagyott.

Ez lenne az igazi globális vezető szerep.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Daniel Gros
A Bocconi Egyetemen működő Institute for European Policymaking igazgatója. 2000 és 2020 között a Centre for European Policy Studies (CEPS) igazgatója. Korábban dolgozott a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF), illetve gazdasági tanácsadóként részt vett az euró létrehozásának terveit kidolgozó Delors-bizottság munkájában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ