
A forintot bántják
A forint relatív gyengesége is szembetűnő. A lengyel zloty ellenében ugyanis már a 94,50-es szint fölé kerültek a jegyzések, ami többnapos forintmélypontnak felel meg.

Ez bizony új lokális csúcs
A forint euróval szembeni árfolyama a 404,20-as szint felett is járt a késő esti órákban, ami május 30. óta a legmagasabb szintje.

Változóban van Trump hozzáállása az izraeli-iráni konfliktushoz és ez bizony a dollár erejét növeli
Folyamatosan érkeznek kedd este azok a hírek, miszerint Donald Trump már nem bízik annyira az Iránnal való konfliktus diplomáciai rendezésében és kész támadást indítani az iráni atomlétesítmények ellen.
Ezek a fejlemények a kockázatkerülés miatt a dollár erősödését hozták el, és a forint is hajszállal ugyan, de gyengült.

Erre kapcsoltak kockázatkerülő üzemmódba a piacok
Jelentések szerint Donald Trump elnök komolyan fontolóra vette egy amerikai csapás lehetőségét Irán nukleáris létesítményeire, különösen a hegybe épített Fordow erőműre.
Trump elnök éppen most hívta össze Nemzetbiztonsági Tanácsát a Helyzetelemző Szobában, és jelenleg is üléseznek velük a terv meghatározása érdekében.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Atef Szafadi
404 közelében az euró
A kockázatkerülő hangulat a kedd esti órákban a forint esetében is lecsapódott, az euróval szembeni jegyzések a 404-es szint környékén ragadtak. Ma 0,4%-ot veszített értékéből a forint a közös európai deviza ellenében.

A dollár menetelése a forinttal szemben is jelentkezett. Az USD/HUF kurzusa a 351,75-ös szintig ugrott fel, ami 3 egységnyi forintgyengülést jelent. Egyhetes mélypontján van a forint az amerikai fizetőeszköz ellenében.

Rákapcsolt a dollár
Az Izrael-Irán közötti konfliktussal kapcsolatban érkezett kedd esti hírek hatására kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők. A fejleményeket ugyanis úgy értelmezték, hogy nőtt az esélye annak, hogy az Egyesült Államok aktívan bekapcsolódik a háborúba Iránnal szemben.
A dollár az esti órákban tovább erősödött, az euróval szembeni jegyzések az 1,148-as szintet vették célba, lassan 1%-os a dollár felértékelődése a mai nap folyamán.

Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Az Egyesült Államok további vadászgépeket küld a Közel-Keletre az Izrael és Irán közötti konfliktus közepette, miközben felkészül a lehetséges katonai beavatkozásra. Közben J. D. Vance alelnök azt közölte, hogy nem zárja ki, hogy Donald Trumpnak további lépéseket kell tennie Iránnal szemben. A piacokon a kedd esti hírek hatására erősödött a kockázatkerülés, az amerikai részvényindexek lefordultak, a dollár további erősödésnek indult.

Erősödik a dollár
A kockázatkerülés felerősödése miatt a dollár felértékelődött a mai kereskedésben, és az euróval szembeni menetelése este is folytatódik.

Stabilizálódott az árfolyam
Az esti órákra stabilizálódott a forint euróval szembeni árfolyama, a 404-es szinthez közeledve. A feltörekvő devizák, így a forint ellen szól, hogy az amerikai részvénypiacokon nem jó a hangulat, kisebb mínuszokat láthatunk.

Trump erős fenyegetést küldött Iránnak
Donald Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok pontosan tudja, hol rejtőzködik Irán legfőbb vezetője, Ajatollah Ali Khamenei, de egyelőre nem tervezik likvidálni. Azt is közölte az USA elnöke, hogy „most már teljes és totális ellenőrzésünk van” az iráni égbolt felett.

403 felett az euró
Mérsékelt gyengülést folytatott egész nap a forint, az euróval szembeni jegyzések az estiórákra a 403,50-es szint fölé emelkedtek.
Ezzel a forint többnapos mélypontjára esett.

Esik tovább a forint
Délután tovább gyengült a forint, jelenleg 403,68-nél alakul az árfolyam az euróval szemben.
Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
Hatalmas lendületben van a forint: az utóbbi hetekben sorra döntötte a csúcsokat az euróval és a dollárral szemben is a hazai fizetőeszköz, ráadásul még a közel-keleti konfliktus sem tudta tartósan kibillentetni a hónapok óta tartó erősödő trendből a magyar devizát. Egy ekkora erősödés láttán ugyanakkor már felmerül a kérdés, hogy mégis meddig tarthat ez a lendület, ennek jártunk most utána.

Forint helyett itt a dollár! Megőrültek a befektetők a magyar dollárkötvényekért, 4 milliárdot dobtunk piacra
Magyarország 4 milliárd dollár értékben bocsátott ki dollárkötvényeket – írja a Bloomberg.

Kis esés délelőtt
Délelőtt kissé gyengült a forint, 402,767 körül mozog az euróval szemben.
A dollár/forint 348,37-es szinten alakul.
A háború árnyékában próbál erősödni a forint
A tegnapi napot teljes egészében a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek uralták. A hétfő reggeli nyitás után erősödni tudott a forint, mert a piacok alapvetően annak örültek, hogy a konfliktus nem eszkalálódott tovább. Emiatt a forint az euróval szemben 400 közelébe erősödött.

Délutánra azonban ismét elromlott a hangulat. Erősödni kezdett a dollár és gyengülni a forint. Itt is főként a nemzetközi hírek domináltak, ugyanis délutántól kezdve olyan hírek kezdtek el jönni, hogy a konfliktus intenzitása akár nőhet is.

A mai nap hazai fronton béradatok jönnek, nemzetközi fronton pedig amerikai makroadatok érkeznek, de a piacokat most elsősorban a közel-keleti hírek érdeklik.

Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Nagyot akart Putyin, helyette nagy sallert kapott az orosz gazdaság
Már a moszkvai propaganda is nehezen magyarázza a bizonyítványt.
Vége az olcsó online rendelgetésnek az EU-ban, itt az újabb brüsszeli retorzió
Nagyon keményen lecsapnak a kínai filléres portálokra.
Nincs megállás, tovább zsákolja saját részvényeit a Magyar Telekom
Több, mint 100 ezer darabot vettek.
Rakétaeső zúdult Izraelre, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Meghátrált az amerikai törvényhozás, Putyin dörzsölheti a tenyerét
Elhalasztják az Oroszország elleni szankciókról szóló javaslat tárgyalását.
Dollár-rali és forint-nyomás: az iráni háború nagy pofonokkal várja a forintot
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....

Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen