
A tajvani dollár pénteken 0,7%-ot erősödve 28,956-ra kapaszkodott az amerikai dollárral szemben, ami 2022 áprilisa óta a legerősebb szint.
A tajvani deviza ezzel már több mint 13%-os emelkedést mutat az év eleje óta, így Ázsia legjobban teljesítő valutája jelenleg.
A szárnyalás mögött főként az áll, hogy a külföldi befektetők nagy tételben vásárolják a tajvani részvényeket, miközben az exportőrök fokozzák a dolláreladásokat, attól tartva, hogy az amerikai deviza további gyengülés előtt áll. Ezt a trendet erősítette a hazai alapkezelők tőkekiáramlásának visszaforgatása is.
A szinte példátlan erősödés már kockázatot jelent a tajvani exportfüggő gazdaság számára, miközben nyomást gyakorol az életbiztosítókra is, amelyek jelentős dolláralapú eszközállománnyal rendelkeznek. A tajvani jegybank szerdán közölte, hogy felszólította a külföldi spekulánsokat: hagyjanak fel a tőzsdén kereskedett alapokon (ETF-eken) keresztül vett devizapozícióikkal.
„A tajvani dollár egyfajta negatív spirálba kerülhet, ha az exportőrök és a pénzintézetek tömegesen adják el a dollárt – ez aggodalomra adhat okot” – mondta Christopher Wong, az Oversea-Chinese Banking Corp. vezető devizastratégája.
„Egy ponton az is elképzelhető, hogy a hatóságok beavatkoznak, ha túlzott volatilitást érzékelnek.”
A tartós és jelentős külföldi tőkebeáramlás, valamint az exportőrök dolláreladásai is hozzájárultak a tajvani deviza erősödéséhez – mondták piaci kereskedők. Ugyanakkor állami bankok, importőrök és kormányzati alapok is vásárolták az amerikai dollárt, hogy fékezzék az árfolyammozgást.
Tajvan életbiztosítói komoly veszteségeket szenvedtek el az első félévben, mivel a dollár gyengülése csökkentette a 786 milliárd dollárnyi devizás eszközük névértékét. A pénzügyi felügyelet már lépett is, hogy nagyobb mozgásteret adjon a biztosítóknak tartalékaik felhasználásában a veszteségek enyhítésére.
A devizapiaci zavar Tajvan legnagyobb vállalatát, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.-t is elérte: a cég 10 milliárd dollárnyi tőkét készül devizafedezeti műveleteire fordítani.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Komoly problémák vannak a világ legnagyobb hadihajójával - Évtizedek óta nem fordult elő ilyen az Egyesült Államokkal
Felülvizsgálják a jövőbeli terveket.
Megszületett a döntés a Rubik-kockáról, ennek valaki nagyon nem fog örülni
Döntött az Európai Unió Bírósága.
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Iszonyatos támadást zúdított Moszkva az ukránokra – Ez minden eddiginél súlyosabb
Sok szempontból más volt, mint a korábbiak.
Az elejétől a végéig átvizsgálták Oroszország szupermodern harci gépeit - Meglepő dolgokat találtak bennük
A nyugat arcába nevet Moszkva.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.