
Megint esik a dollár
A nap végén ismét lefelé vette a zöldhasú az irányt a hazai fizetőeszközzel szemben, jelenleg 338,6 forintot kell adni egy dollárért. Az euróval szemben továbbra is 400 alatt van a forint.

Elillanni látszik a dollár ereje
Nem tartott sokáig a dollár jó teljesítménye, ismét stagnál a forint a zöldhasúval szemben.

Erősödik a dollár!
A korábbi bizonytalan oldalazást követően erősödésbe kapcsolt a dollár a forinttal szemben, jelenleg 0,2 százalékos a plusz. Ez már csak azért is érdekes, mert
utoljára pontosan két hete, június 17-én volt erre képes a zöldhasú.

Nincs nagy mozgás ma a forint piacán
Bár kilengéseket láthattunk a nap folyamán, végső soron olyan nagy mozgások nincsenek ma a forint piacán: az euróval és a dollárral szemben is stagnál a hazai fizetőeszköz.

Nincs megállás a dollárlejtőn
Az elmúlt órákban 1,182 felett is járt az euró-dollár jegyzés, vagyis folytatódik az amerikai fizetőeszköz vesszőfutása.

Ezzel párhuzamosan viszont a forint nem tud érdemben tovább erősödni, a dollárral szemben 338 alatt jár a jegyzés.

Megint 1,18 felett az euró-dollár
Újabb hullámban kezdett gyengülni a dollár, ismét 1,18 fölé emelkedett az euró-dollár jegyzés-, ami 0,2%-kal magasabb a tegnap estinél.

Nem talál magára a dollár
Az euró-dollár továbbra is 1,178 körül jár, ez minimális elmozdulást jelent tegnaphoz képest. A befektetők elsősorban Jerome Powell Fed-elnök délutáni szavaira figyelhetnek ma.

Megragadt 400 alatt a forint
Minimálisan erősödött a forint kedd délelőtt, most 398,8-nál jár az euró jegyzése, ami 0,1 százalékkal alacsonyabb a tegnapinál. Néhány percig a 400-as szintet is tesztelte reggel a jegyzés, végül azonban az erősödésre szavazott a forint.

Épp most döngölik a földbe a dollárt – De mit művel a forint?
Az utóbbi napok megint a dollár gyengüléséről szóltak, ma hajnalban 1,18 fölé is felkúszott átmenetileg az euróval szembeni árfolyam, amire
utoljára majdnem négy éve, 2021 augusztusában volt példa.
Az év eleje óta már majdnem 14%-ot zuhant az amerikai deviza minden előzetes várakozást felülmúlva. Ennek oka elsősorban a Trump-kormányzat által generált vámháborús feszültség, illetve az amerikai adminisztráció adócsomagja, mely a költségvetési hiány és az államadósság további emelkedését hozhatja az Egyesült Államok számára.

A dollár esésének köszönhetően a forint is kétéves, 2023 nyara óta nem látott csúcsra erősödött az amerikai devizával szemben. Most 340 alatt jár már az árfolyam, ami az év elejéhez képest majdnem 15%-os forinterősödést jelent.

A dollár gyengélkedése hagyományosan jó hír a feltörekvő piaci devizák, így a forint számára is, így nem meglepő, hogy az elmúlt napokban az euróval szemben is ismét megkóstolta a 400 alatti szintet a magyar fizetőeszköz. Ugyanakkor az látszik, hogy itt fontos támaszhoz érhetett az árfolyam, hiszen hiába a dollár további bukdácsolása, a forint már nem tud érdemben tovább menni. Kedd reggel 399,7 körül jár az árfolyam, ami minimális, 0,1%-os forintgyengülést jelentett tegnaphoz képest.

Kedden a befektetők elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) éves konferenciájára figyelnek majd, Portugáliában Christine Lagarde mellett felszólal például Jerome Powell Fed-elnök is. Emellett délelőtt az eurózóna friss, júniusi inflációs adata érkezik, mely megmozgathatja a piacot.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Keményen felsült Moszkva csúcsfegyvere: bagatell hiba miatt semmisült meg az Altiusz-RU
Ráadásul ez már nem az első eset.
Ha így halad tovább, akkor Kína lehet a világ első "elektroállama"
Világuralomra tör a zöld energiában.
Komoly problémák vannak a világ legnagyobb hadihajójával - Évtizedek óta nem fordult elő ilyen az Egyesült Államokkal
Felülvizsgálják a jövőbeli terveket.
Megszületett a döntés a Rubik-kockáról, ennek valaki nagyon nem fog örülni
Döntött az Európai Unió Bírósága.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.