FONTOS Egyre közelebb sodródik egymáshoz Amerika két legvérmesebb riválisa, de vannak aknák a kapcsolatokban
Leszúrt a forint árfolyama
Deviza

Leszúrt a forint árfolyama

Portfolio
Erősödéssel fejezi be összességében ezt a hetet a hazai fizetőeszköz. A hét elején látott euróval szembeni 400-as szint feletti értékek után a pénteki kereskedésben a 398-as szint alatt is járt a kurzus. Ebben segített, hogy a nemzetközi piacokon kockázatvállaló befektetői hangulat volt tapasztalható, és a dollár erősödése is csak átmeneti volt a napokban, miután Donald Trump megnyugtatta a piacokat, hogy mégsem akarja idő előtt eltávolítani pozíciójából a Fed elnökét.
Megosztás

399-nél állapodott meg estére a forint

Az esti órákban a 399-es szint környékén stabilizálódott a forint az euróval szemben, jelenleg a 398,9-es szinten áll.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Elgyengült a dollár

A pénteki kereskedés során 0,5%-ot veszített értékéből a dollár az euró ellenében, a jegyzések az 1,1670-es szint közelében is jártak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Tovább javult a fogyasztói bizalom az USA-ban

Az előzetes becslések szerint a Michigani Egyetem fogyasztói hangulatindexének értéke az Egyesült Államokban 2025 júliusában 61,8-ra emelkedett, ami meghaladja a 61,5-es elemzői várakozásokat.

Tovább javult a fogyasztói bizalom az USA-ban
Megosztás

Kínai devizakötvényt bocsát ki Magyarország

Az Államadósság Kezelő Központ mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának Magyarország részére történő megszervezésére - jelentette be az ÁKK.

Kínai devizakötvényt bocsát ki Magyarország
Megosztás

Stabil az árfolyam

A péntek délutáni órákban már érdemben nem igazán mozdul a forint árfolyama. Az euróval szembeni jegyzések visszatértek a 399-es szint fölé. Egész héten nagyon szűk sávban mozgott egyébként az EUR/HUF árfolyama.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Innen nézve gyengül a forint

Bár a forint az euró és a dollár ellenében jól tartja magát, az egyik legfontosabb régiós társával szemben, a lengyel zloty ellenében már gyengül a mai kereskedésben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megy tovább a forint

Az euróval szembeni forintárfolyam a 398,70-es szint alá került, ezzel reggel óta közel 1 egységet erősödött a hazai fizetőeszköz.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ez egyhetes forintcsúcsot jelent.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Enyhe erősödésben a forint

A késő reggeli órákban a forint elmozdult az eddig erős támaszként működő 399-es szinttől és 398,8-ig erősödött az euróval szemben. Az elmozdulás minimális, de akár folytatódhat is az erősödő trend, ami az elmúlt napokban kicsit megtorpant és a lelassult.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest jóval látványosabb a napi elmozdulás, 343,2-nél jár az árfolyam, ami már 0,25 százalék feletti, közel egy egységnyi erősödést jelent.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Japán gazdaságában 39 hónapja tartó folyamat: a jegybank célja elérhetetlen maradt

A japán alapinfláció júniusban lassult, de továbbra is a jegybank 2%-os célszintje felett maradt, ami alátámasztja a piac várakozásait a további kamatemelésekre vonatkozóan – írja a Reuters.

Japán gazdaságában 39 hónapja tartó folyamat: a jegybank célja elérhetetlen maradt
Megosztás

A forint éves csúcsa közelében, de egy adat mindent megváltoztathat

Péntek reggelre az EURUSD árfolyam 1,1615 körül stabilizálódott, miután a hajnali órákban 1,1634 közelébe emelkedett, majd enyhén visszahúzódott. A nap eleji mozgások elsősorban technikai jellegűek voltak: a devizapár árfolyama a 100 órás mozgóátlag (1,1634) tesztelése után lefelé korrigált, de egyelőre megtartotta az elmúlt napokban megszerzett nyereségét.

A jelenlegi szinteken (+0,15% napi elmozdulás) a közös európai valuta továbbra is éves csúcsa közelében tartózkodik, idén eddig több mint 12%-ot erősödött.

A heti kereskedés során az 1,1650-es opciós lejáratok, valamint a technikai ellenállások egyaránt kulcsszintként működhetnek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A pénteki kereskedési nap makrogazdasági szempontból eseménytelenül indul Európában. Az egyetlen említésre méltó adat a Eurostat fizetési mérleg-jelentése, amely azonban csak korlátozott hatással lehet az árfolyamokra. A befektetők figyelme ezért inkább az amerikai nyitásra és a délutáni Michigan fogyasztói hangulatindexre összpontosul.

A bizalmi mutató a konszenzus szerint várhatóan 61,5-re javul a korábbi 60,7-ről. Ez a „puha” adat már az utóbbi hetekben is enyhén pozitív meglepetést okozott, részben a Trump-féle gazdaságösztönző törvénycsomag elfogadását és a vámháborús feszültségek enyhülését követően.

A ma közzéteendő inflációs várakozások is kiemelt figyelmet kapnak, mivel azok áprilisi csúcspontjuk óta csökkenő tendenciát mutatnak – ez pedig enyhítheti a Fed inflációs félelmeit.

Az amerikai jegybank kamatpolitikáját övező találgatások a héten új lendületet kaptak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó egy interjúban utalt arra, hogy júliusban akár kamatcsökkentés is szóba jöhet. De a piaci várakozások már a szeptemberi kamatvágást is elkezdték kiárazni a csütörtöki erős munkaerőpiaci adatok alapján.

A piaci konszenzus továbbra is szinte teljes bizonyossággal (97%-os eséllyel) az alapkamat szinten tartását várja a július végi ülésen. A Waller-féle „galambturbékolás” így egyelőre inkább kivételnek, mint trendfordulónak számítanak.

A dollár gyengülése tehát korlátozottnak tűnik, különösen, hogy az EURUSD technikai szinten is áll. A fenti mozgások a font esetében is megfigyelhetők: a GBPUSD árfolyama jelenleg 1,3400 környékén mozog,

ami közel van a június óta látott napi mélypontokhoz. Itt is szerepet játszanak az opciós lejáratok, amelyek rövid távon stabilizálhatják a kurzust.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Péntek reggelre a forint árfolyama viszonylag nyugodt keretek között mozgott, miközben a nemzetközi devizapiacon a dollár kissé veszített lendületéből. Az USD/HUF árfolyam 343,65 körül jár, ami 0,13%-os napi csökkenést jelent, míg az EUR/HUF 399,14 közelében stabilizálódott – gyakorlatilag mozdulatlanul a tegnapi zárószinthez képest.

A háromnapos grafikonon az USD/HUF kurzus látványos volatilitást mutatott július 16-án hajnalban, amikor néhány óra alatt több mint két forintos kilengéssel 341-ig is leszúrt, mielőtt visszatért volna a 344 körüli sávba. Azóta az árfolyam konszolidálódott, de továbbra is alatta marad a júliusi csúcsoknak, és a 344-es technikai ellenállás körül ingadozik.

Év eleje óta a dollár 13,5%-ot gyengült a forinttal szemben, éves távon pedig már több mint 4%-kal alacsonyabb szinten forog, mint egy éve.

Az EURHUF árfolyam is enyhe csökkenést mutatott az elmúlt napokban, miután július 15-én még a 402-es szint környékéről indult. Azóta 398,8 körül többször is támaszra lelt a jegyzés, jelenleg pedig 399,14 forinton mozog.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A nemzetközi hangulat jelenleg a dollár sorsától függ: az amerikai fogyasztói hangulatindex délutáni publikálása mozgathatja érdemben az árfolyamokat. A forint szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogy az inflációs várakozások mennyire maradnak mérsékeltek az Egyesült Államokban –

ez ugyanis befolyásolja a Fed kamatpolitikáját, és ezen keresztül a dollár-forint árfolyamot is, mert a carry-trade hatása halványulhat a forinterőben.

Technikai szempontból az EURHUF esetében a 398,8-as szint lehet egy rövid távú támasz, míg felfelé 400 fölött egyre több az ellenállás. Az USDHUF-nál a 343-as szint tartósan megállni látszik, de egy újabb dollárgyengülés akár 341 alá is viheti az árfolyamot.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

Target Corporation - elemzés

2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet