
Lecsillapodott a forint árfolyama
Kedd reggel óta majdnem 3 egység gyengülésben is volt a forint euróval szembeni árfolyama, majd az esti órákra megnyugodtak a kedélyek a piacon, ahogy a dollár erősödése is kifulladt. Az euróval szembeni jegyzések este 9 körül a 399,60-as szintre értek vissza.

Egyhavi csúcsáról korrigál a dollár
A keddi kereskedés meghatározó fejleménye volt a dollár árfolyamának hullámzása. A mai napon közel egyhavi csúcsán is járt az amerikai fizetőeszköz az euró ellenében, majd innen korrigált vissza a kurzus. Az esti órákban az 1,1550-es szintnél jár az árfolyam.

Ezen a grafikonon jól látható a dollár elmúlt napokban begyorsuló felértékelődése.

400 alatt az euró
Az esti órákra megállt a forint gyengülése, az euróval szembeni árfolyama a 400-as szint alá került, jelenleg a jegyzések a 399,66-os szint körül járnak. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy kéthetes mélypontja közelében ragadt a forint.

Továbbra is 400 körül ólálkodik a forint
Nem tud a mai nap erősödni a forint.

347 a dollár
Ez ma nem a forint napja.

400 fölé gyengült a forint
Az euróval szemben.

A dollárt erő miatt 346 felett a forint
A dollárral szemben.

Megebédelt és jó erőben tért vissza a dollár
Ebéd után újult erővel esett neki a dollár az erősödésnek és már 0,3%-os pluszban van az euróval szemben.

Kezd elfogyni a dollár erő
Szinte teljesen ledolgozta az euró a mai gyengülését, ezzel párhuzamosan az európai tőzsdék is magukra találnak.

Közeledik a 400
Már 399,6 a forint az euróval szemben. Az okok egyértelműek: frissített magyar makropálya, választási költségvetés és dollárerősödés.

Ezért gyengül a forint
A kormány 1%-ra csökkentette az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését és további fiskális élénkítésen gondolkozik: az állami alkalmazottak számára új, lakhatást segítő program bevezetésén dolgoznak idén szeptemberi elindítással, valamint tervezik a Demján Sándor Program 1+1 elemének további kiterjesztését. Belengette Nagy Márton azt is, hogy új adócsökkentési megoldásokon is dolgozik a kormány.
Ez pedig a pont az a választási költségvetés felé mutat, amit általában a befektetők nem szeretnek. Ezért gyengül a forint a sajtótájékoztató óta. Eközben a dollár hirtelen erősödése a kockázati étvágyon keresztül tesz rosszat a hazai fizetőeszköznek.

Kicsit jön vissza a dollár
Kicsit gyengül vissza a dollár, a második napja tartó nagy menetelés után.

Célkereszt után találat: 399 a forint
Dollárerősödés és NGM prognózis: 399 fölé gyengült a forint.

Célkeresztben a 399
398,72 a forint az euróval szemben.

Megjött a kormány új GDP-prognózisa, 1%-ot vár az NGM 2025-re
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy kedd reggeli sajtóháttérbeszélgetésen ismertette a kormány új hivatalos makrogazdasági prognózisát: ezek szerint az új 2025-ös növekedési prognózis 1% lett az eddigi 2,5% helyett. A tárcavezető bejelentette: az állami alkalmazottak számára új, lakhatást segítő program bevezetésén dolgoznak idén szeptemberi elindítással, valamint tervezik a Demján Sándor Program 1+1 elemének további kiterjesztését. Belengette Nagy Márton azt is, hogy új adócsökkentési megoldásokon is dolgozik a kormány. A lakossági állampapírok esetében gondolkodunk szeptemberben új konstrukció létrehozásán - vetítette előre a miniszter. Cikkünk folyamatosan frissül.

345 felett a forint
A dollárral szemben.

Gyorsul a dollár erősödése
Már 0,45%-os erősödött ma a zöldhasú az euróval szemben.

Már erősödik is a dollár
A reggeli órákban tovább folytatódik a dollár erősödése az euróval szemben.

Véres nap után próbál talpra állni a forint
A tegnapi nap legfontosabb eseménye a csalódást keltő EU-USA kereskedelmi megállapodás volt. Bár ez nézőpont kérdése, az USA-ban feltehetően pacsiznak a republikánusok, hogy mennyi mindent kapnak és ezért szinte semmit sem kell adniuk.
Ez nem csak a mi álláspontunk, hiszen miközben az európai tőzsdéknek nagyon csúnya napja volt, az amerikai tőzsdék nem estek, a dollár pedig egyenesen szárnyalt.
Több, mint 1%-ot erősödött tegnap a zöldhasú vezető devizákkal szemben.

Ennek fényében a forintnak is rossz napja volt, hiszen az USA-ba áramló tőke a feltörekvő devizák elől szívja el a levegőt.

A mai nap elsősorban makroadatokra figyelünk. Az euróövezetből inflációs várakozás, az USA-ból pedig munkaerőpiaci és konjunktúraadatok jönnek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Újabb diktátor van születőben? Elfogadták az "élethossziglan elnökség" alkotmánymódosítást El Salvadorban
Amerika szövetségeséről van szó.
Nagy bejelentést tett a világ olajkitermelésének felét uraló olajkartell
Szeptembertől ömleni fog az olaj a piacra.
Megdöbbentő csapadékkülönbségek: pár utcányi távolság döntött arról, ki ázott bőrig és ki nem
Mutatjuk, hogy hova jutott a java.
Évtizedes egyezséget hágott át az izraeli miniszter, majd kiállt Gáza teljes elfoglalása mellett
Nemzetközi szervezetek szerint még mindig nincs elég segély az övezetben.
Sok mindenről árulkodik, miként néz ki egy jegybank épülete? Az USA a Parkinson-törvény áldozatává válhat
Különböző intézmények gyakran éppen akkor építenek extravagáns székházakat, amikor hanyatlani kezdenek.
Korábbi embere figyelmeztette Trumpot: "az Epstein-ügynél is nagyobb felháborodást fognak kiváltani, ha nem lépnek"
Nem lesz jó vége a vádaskodásnak?
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
