
Kapaszkodik a forint
Az elmúlt percekben 392,7-ig kapaszkodott a forint az euróval szemben.

A dollárral szemben 335,8-as szintet látunk.

Gyengülget a forint
Egyelőre a devizapiacokon nincsenek nagy mozgások, inkább az adatközlések, kötvénypiaci fejlemények lehetnek majd meghatározók a nap második felében. A forint egy minimális gyengülésben áll az euróhoz képest 393,4-nél, míg a dollár 336,5 közelébe szökött fel.


Befagyott a forint
Egy hete látjuk a 392-394 közötti sávba ragadva a forint-euró árfolyamot, ma is ennek a tartománynak a közepén kezdi napot a hazai fizetőeszközünk. Mivel a héten megtorpant a dollár gyengülő trendje az euróval szemben, ezért a dollár-forint kurzus is feljebb kúszott. Igaz, a 336-337 közötti jegyzések még így is azt jelentik, hogy a forint szempontjából kétéves csúcs közelében van az árfolyam.
A geopolitikai események befolyásolják a befektetők hangulatát, részben a tegnapi, Lengyelország elleni orosz dróntámadást emésztheti még a piac, részben a Charlie Kirk konzervatív, Trump-párti politikai influenszer elleni halálos merényletet.
Eközben a devizapiac fél szemmel már az Európai Központi Bank mai kamatdöntésére és várható üzeneteire figyel.
A forint az euróval szemben ma reggel 393,3-nél nyit:

A dollár középárfolyama 336,5-nél jár:

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Aláírták az első szerződést az MNB Minősített Vállalati Hitel programjában
Az Erste Bank az Ostorosbor Zrt.-nek nyújt 150 millió forint hitelt.
Váratlan fordulat: az EU megsemmisítette a Paks II. engedélyét, nagy a bizonytalanság a projekt jövőjével kapcsolatban
Jelentős fejleményről van szó.
Figyelmeztet a meggyilkolt konzervatív ikon ősellensége: totális káosz jöhet Amerikában
Alexandria Ocasio-Cortez és Charlie Kirk rendszeresen kritizálták egymást.
Szintet lépett az orosz légtérsértések ügye: összeül az ENSZ legfontosabb szerve
Csütörtök este a lengyel nemzetbiztonsági tanács is összeül.
Komoly tisztogatás a világ egyik legerősebb hadseregében: a kulcsfontosságú rakétaerőknél tombolt a korrupció
Rengeteg kapcsolatot szüntettek meg.
Négy éve nem volt ennyi albérlet, lassult a drágulás, hat az Otthon Start
Kilőtt az albérleti kínálat, foghatják a fejüket a befektetők.
Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa ellen – Úgy néz ki, egyelőre a sötétben tapogatózik a hatóság
Gyakorlatilag semmit nem tudni a gyanúsítottról.
Trump nyomása ellenére sem sikerül: évekkel csúszik a fenyegetett sziget stratégiai fontosságú katonai fejlesztése
Más is kiderült a jelentésből.
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.